Zais elkerített kertjében,

Zais ködbeburkolt kertjében,

Ahol fehér naphalot virít,

Az éjfél illatos hírnöke:

Szunnyadnak csendes kristálytavak,

És patakok folynak nesztelen,

Patakok Kathos barlangjaiból,

Hol homályszellemek nyugszanak.

S a patakokon, tavakon át

Hajlanak alabástrom hidak,

Fehér hidak szép faragással

Tündér és démon figurákkal.

Itt haloványan fénylenek

furcsa napok és furcsa bolygók,

S oly különös Bnapis félholdja.

S hol sűrűl az esti félhomály,

Borostyánnal font sáncok állnak.

Lehull Yabon fehér párája

S a ködök kavargásaiban

Látom az isteni Nathicanat,

A koszorús, fehér Nathicanat,

Szépszemű, pírajkú Nathicanat,

Ezüsthangú, édes Nathicanat,

A kedves, szeretett Nathicanat.

Valamikor kedvesem volt ő,

Akkortól, mikor még nem volt idő

S bármit tehettünkYabon alatt

Ott időztünk örökkön örökké

Zais ártatlan gyermekei,

Békében élve az ösvényeken

S békében élve a lugasokban,

Koronánk fehér s szent nephalote.

Mily gyakran úsztunk az alkonyban

virágréteken s hegyeken át

Hol astalthontól fehér minden

A szerény de gyönyörű asthaltontól.

S álmodtunk egy álomvilágban

Mely szépségesebb, mint Aidenn

Mely igazabb, mint az értelem!

Álmodtunk s eonokig szerettünk

Míg eljött Dzannin átkozott kora,

Dzannin démoni, őrült kora,

Mikor nap – s bolygófény vörös lett

S vörösbe öltözött Bnapis holdja,

S vörösen hulltak Yabon párái.

Vörössé vált a virág s a patak,

S a tavak a hidak alatt ,

A csendes hidak rózsaszinben

Izzottak szörnyű tükrözéssel,

Míg a faragott démon s tündérhad

Vad – vörösen bámult az árny mögött.

Megrohant a látomás, a sűrű

Függönyön révülten nézek át,

S látom az isteni Nathicanat,

A tiszta, a fehér Nathicanat,

Szeretett, páratlan Nathicanat.

De egy örvény az őrületben

Elrejti a drága látomást

S kárhozatos, vöröslő vízió

új világot hoz fel elém.

Vörös – sötét feléledt világát,

Melyet életbe hív egy ájulás

Mely ebben most új életre lelt.

Látom a szépség fantomjait

Ragyogó, pokol-fantomjait,

Kik Dzannin bűneit takarják.

Nézem őket végtelen vággyal

Tán szeretni is lehetne őket!

De szemük fényében gonoszság

kegyetlenség és ördögi lét.

Vadabbak, mint Thapron és Latgoz

Kétszer gonoszok álcáik mögött.

S ha jön az éjfél könnyű álma,

Csak akkor jön el Nathicana

A sápadt, szűzi Nathicana

De tűnik röpke pillanatban?

Keresem őt újra és újra,

Keresem Plathotis italával

Melybe Astarte bora vegyül

S melyet fájdalom könnye edzett.

Sóvárgok Zais kertje után;

Zais elveszett kertje után

Hol a fehér nephalot virul,

Az éjfél illatos hírnöke.

Egy végső ital, mely ma készül,

Ital, mely démonoknak kedves,

Tán száműzi a vörös eget,

Mely az ájulásban életre kelt.

Most, most, ha a főzet hibátlan,

Elenyész a vörös őrület,

S kígyólények mély sötétjében

Elkorhadnak béklyó-láncaim.

S Zaisnak kertjei utolszór

Fénylenek kínzó látomásban

S Yabon ködeinek közepén

Vár az isteni Nathicana,

Örök, újra meglelt Nathicana

Kit az életben nem leltem soha.

Szegedi Sándor fordítása