Olvasószoba
Csudálatos ablak, A
Eredeti cím: Wonderful Window, The
Szerző: Lord Edward Dunsany • Év: 1911
A keleties öltözékű öregembert éppen kilakoltatta a rendőrség, s ez, illetve a férfi hóna alatt lévő csomag volt az, ami magára vonta Sladden úr figyelmét, aki abban az üzletházban kereste a kenyerét, amelyet úgy hívtak: Messrs. Mergin és Chater, ahogy az épületben mondani szokás volt.
Sladden úr a lehető legostobább fiatalember hírében állt az üzleti életben; a romantika érintése – annak hamisítatlan sugallata – terelhette el figyelmét, ahelyett, hogy a látogatókat szolgálta volna ki, akárha az áruház falai finom szövétnekek lennének, maga London pedig valami mítosz.
Pusztán a tény, hogy a darab piszkos papírt, amelybe az öregember csomagját hajtogatták, arab írás borította, elég volt ahhoz, hogy Mr. Sladden elábrándozzon, és követte, míg a kicsiny csoportosulás el nem maradt, mikor is az idegen megállt a járdaszegélynél, és összehajtogatta a papírt, illetve eladásra készítette elő a dolgot, ami benne volt. Apró ablak volt régi fakeretbe ágyazott kisméretű táblákkal; nem volt több, mint harminc centi széles, és nem volt kevesebb, mint hatvan centi hosszú. Mr. Sladden sosem látott azelőtt ablakot árusítani az utcán, így aztán érdeklődött az ára felől.
– Ára minden, amije csak van – mondta az öregember.
– Hol szerezte? – kérdezte Mr. Sladden, mert furcsa egy ablak volt.
– Bagdad utcáin adtam oda érte mindenem, amim csak volt.
– Sok mindene volt? – folytatta a kérdezősködést Mr. Sladden.
– Mindenem megvolt, amit csak akartam – válaszolta –, kivéve ezt az ablakot.
– Igen csak jó ablak kell, hogy legyen – mondta a fiatalember.
– Ez egy mágikus ablak – mondta az öreg.
– Csak tíz shilling van nálam, de otthon van még tizenöt meg hat penny.
Az öregember gondolkozott egy pillanatig.
– Akkor huszonöt shilling és hat penny az ablak ára – mondta.
Csak mikor már az üzlet megköttetett, a tíz shilling pedig kifizetésre került, a különös öregember pedig már elindult vele a tizenöt shillingért és a hat pennyért, illetve beépíteni a varázslatos ablakot egyetlen szobájába, akkor jutott eszébe Mr. Sladdennek, hogy ő nem is akart ablakot. És akkor már a ház ajtajában álltak, amelyet egy szoba erejéig bérelt, és úgy tűnt, túl késő magyarázkodni.
Az idegennek egyedüllétre volt szüksége, amikor beillesztette az ablakot, így Mr. Sladden kívül maradt az ajtón a nyikorgós lépcsősor tetején, annak kicsiny fordulójában. Nem hallotta kalapácsütések hangját.
És a különös öregember már ki is jött gyűrött, sárga köntösében, meg a nagy szakállával, és messze-messzi tájakra révedő tekintetével.
– Kész – mondta, és ő meg a fiatalember kezet ráztak. Hogy a férfi Londonban maradt-e, mint valami színfolt vagy anakronizmus, avagy hogy visszatért-e valaha újfent Bagdadba, és miféle sötét kezek őrizték az ő huszonöt centjét és hat pennyjét, miközben forgatták őket, Mr. Sladden sosem tudta meg.
Mr. Sladden belépett a csupasz-falú szobába, amelyben aludt, illetve valamennyi házi óráját töltötte a záróra és a Messrsben eltöltött órák között. Ahol Mergin és Chater kezdett. Amilyen elhanyagolt volt a szobája, Penaték számára állandó csodát kellett volna, hogy jelentsen elegáns kabátja. Mr. Sladden levetette és gondosan összehajtogatta; s valamivel feljebb ott volt az öregember ablaka a falban. Eddig még sosem volt ablak abban a falban, egyáltalán, semmilyen egyéb ékesség, csak egy kisebb konyhaszekrény, így miután Mr. Sladden óvatosan elhelyezte köpenyét, kipillantott új ablakán. Ott volt, ahol konyhaszekrénye azelőtt, amelyben a teás cuccait tartotta: s amelyek most mind az asztalon sorakoztak. Amikor Mr. Sladden kipillantott új ablakán, késő nyári este volt; a pillangók csak néhány pillanattal azelőtt zárhatták össze szárnyaikat, habár a denevér még aligha sodródhatott barlangján kívülre – csakhogy Londonban a boltok már bezártak, és a utca-lámpásokat még nem gyújtották meg.
Mr. Sladden megdörzsölte a szemét, aztán megdörzsölte az ablakot, és még mindig ragyogó kék eget látott, és messze, messze alatta – minek köszönhetően aztán hang sem verődött fel, avagy füst a kéményekből – egy középkori város terpeszkedett tornyokkal; barna háztetők és macskaköves utcák, aztán meg fehér falak és támpillérek, és túl rajtuk harsogó zöld földek és apró erek. A tornyokon íjászok lebzseltek, és a falak mentés pikások, most meg amott egy kocsi tartott lefelé az óvilági utcákon keresztül, és baktatott át a városkapun, ki a földekre, ott meg egy szekeret húztak fel a városba a ködből, amely az estével gördült alá a földeken túlról. Néha emberek dugták ki a fejüket rácsos ablakaikon keresztül, némelykor néhány henye trubadúr énekelni látszott, és senki sem botránkozott meg vagy vitázott semmin sem. Habár a távlat tág terű és kápráztató volt – mert Mr. Sladden szemmel láthatólag jóval a város fölött foglalt helyet, mint bármely más katedrális vízköpője –, mégis csupán egyetlen tiszta részletet vett ki, mint olyan jelet, amely nyomra vezetheti: a zászlókat, amelyek ott csapkodtak minden tornyon a henyélő íjászok fölött, s amelyeken hófehér mezőben kicsiny aranysárkányok díszelegtek.
Busz motorjának bömbölését hallotta másik ablakánál; hallotta az újságosfiúk kiáltását.
Mr. Sladden álmodozóbb lett mint azelőtt valaha is volt elárusítóhelyiségében, a Messrs áruházban. A Mergin és Chaterben. De egy dologban bölcs volt és igen figyelmes: folyamatosan és körültekintően kérdezősködött zászlón lévő aranysárkányokról, és nem beszélt senkinek csudálatos ablakáról. Igyekezett valamennyi király zászlaját megismerni Európában, még akkor is, ha csak felületesen találkozott vele a történelemben, boltokban érdeklődött, hogy megértse a címertant, de sehol sem bukkant kicsiny sárkányok nyomára, avagy a mezőére. És amikor úgy tűnt, hogy egyedül csak neki csapkodnak azok az aranysárkányok, kezdte őket úgy megszeretni, amiként egy száműzött szeretheti a sivatagban a hazai föld liliomait, vagy miként egy beteges ember szeretheti a nyeléseket, amikor már nem egykönnyen ér meg még egy tavaszt.
Amint a Messrs… a Mergin és Chater bezárt, Mr. Sladden szokásához híven visszasietett piszkos szobájába, és bámult a csudálatos ablakon keresztül, míg be nem sötétedett a városban, és az őrök körbe nem jártak egy lámpással az erődítéseken, és az éjszaka rájuk nem borult, mint különös csillagokkal teli bársony. Próbált további nyomokra lelni a csillagképek alakjainak felvázolásával, de zsákutcának bizonyult, mert különböztek bármelyiktől, amely az éggömbökön ragyogott.
Minden nap, amikor felkelt, első dolga volt odamenni a csudálatos ablakhoz, és a város ott volt, aprón a távolban, mindenestül ragyogó a reggeli fényben, és az aranysárkányok táncot lejtettek a napfényben, és az íjászok vagy nyújóztak vagy körkörös karmozdulatokat végeztek a szeles tornyok csúcsain. Az ablak nem nyílt volna ki, így aztán a férfi sosem hallotta a trubadúrok énekeit, amelyeket odalent énekeltek az arannyal futtatott mellvédek alatt; a férfi nem hallotta még harangtorony hangját, habár látott csókákat otthonaikból felröppenni minden órában. És első dolga – amit mindig megtett – volt, hogy körbejárassa tekintetét mind az apró tornyokon, amelyek az erődítményeken emelkedtek, hogy lássa, miként repülnek ott a kicsiny aranysárkányok a zászlóikon. És amikor a férfi meglátta őket, amint valamennyi toronyról hivalkodva lengtek a fehér mezőkön az ég csudálatos mélykékjével feleselve, megelégedetten öltözött fel, és még egy utolsó pillantást vetve elindult a munkába valami újfajta dicsőségtudattal. Nehéz lehetett a Messrs – Mergin és Chater – ügyfeleinek, találgatni, mit is akarhatott pontosan Mr. Sladden, amint ott járkált előttük elegáns köpenykabátjában: akárha páncélos vitézek avagy íjászok rendjébe tartozott volna, hogy a kis aranysárkányokért harcoljon, amelyek fehér zászlón szárnyaltak valami ismeretlen királyért egy megközelíthetetlen városban. Mr. Sladden először szokása szerint körbe-körbe járt a főutcán, amelyben lakott, de nem talált rá utaló nyomot; és nemsokára észrevette, hogy igen eltérő szelek fújnak az ő csudálatos ablaka alatt azoktól, amelyek a ház másik oldalán fújnak.
Augusztusban az esték kezdtek megrövidülni: ez volt az az igen helytálló észrevétel, amelyet más alkalmazottak tettek neki, így aztán abbéli félelmében, hogy azok gyanítják a titkát – s minthogy a fények gyérek voltak odalenn, és korán kioltották őket –, jóval kevesebb időt töltött a csudálatos ablaknál.
Egy késő augusztusi reggelen, épp mielőtt üzleti ügyben elutazott volna, Mr. Sladden pikások csapatát látta meg lefelé futni a macskaköves úton a középkori város kapujának irányába – Aranysárkány Városéba, ahogyan ő egyedül magában hívta, de sosem beszélt róla senkinek. A következő dolog, amit észrevett, az volt, hogy az íjászok nyílvesszős tasakokat adtak körbe ama tegezek mellé, amelyeket már viseltek. A fejek jobban kihajoltak az ablakon kívülre, mint általában, egy nő odakintről néhány gyereket hívott belülre, egy lovag lovagolt le az úton, és akkor több pikás jelent meg a falak mentén, és a csókák mind a levegőben voltak. Az utcán nem énekelt trubadúr. Mr. Sladden végigpillantott a tornyokon, hogy lássa, ha a lobogók repülnének, és mind az aranysárkányok hullámzottak a szélben. Akkor el kellett mennie üzletelni. Aznap este felszállt egy buszra visszafelé, és felszaladt a lépcsőn. Úgy tűnt, semmi sem történt az Aranysárkány Városban, eltekintve a tömegtől a macskaköves utcán, amely lefelé vezetett a kapuhoz; az íjászok henyébben heverésztek, mint általában a tornyaikban szokásuk volt, és akkor egy fehér zászló szállt alá mind az aranysárkányaival; nem vette észre elsőre, hogy az íjászok valamennyien halottak voltak. A tömeg felé csorgott, a meredek fal irányába, ahonnan ő nézelődött; férfiak aranysárkányokkal borított fehér zászlóikkal lassan hátrálóban voltak, férfiak másmilyen zászlókkal szorították őket, egy zászlóval, amelyen egy hatalmas vörös medve volt. Egy másik zászló alábukott egy toronyról. A férfi ekkor értette meg, mi történik: az aranysárkányokra csapást mértek – az ő kicsiny aranysárkányaira. A medve férfijei az ablak alá jöttek; akármit dobott volna ki, abból a magasságból borzasztó erővel zúdult, hullott volna alá: piszkavasak, szén, az órája, bármije, ami csak volt – még harcolt is volna kis aranysárkányaiért. Láng tört ki az egyik toronyból, és ledöntötte lábáról az egyik támaszkodó íjászt; nem mozdult többet. És most az idegen lobogó kívül került látókörén közvetlenül alatta. Mr. Sladden összetörte a csudálatos ablak üvegtábláit, és piszkavassal kifeszítve távolította el az üveg ólomcsíkját, amely tartotta azokat. Épp amikor az üveg összetört, látott meg egy aranysárkányokkal borított zászlót, amely még lengett, s akkor, amint visszahúzódott, hogy félrelökje a piszkavasat, titokzatos fűszerek illata ért el hozzá, s nem volt ott semmi – még a napfény sem – mert a csudálatos ablak töredékei mögött nem volt semmi, csak a kis konyhaszekrény, amelyben tea-készletét tartotta.
És habár Mr. Sladden most már idősebb, s több dolgot tud a világról, s még egy saját üzlete is van, sosem tudott még egy olyan ablakot vásárolni, és azóta sem hallott semmi hírt – sem könyvekből, sem emberektől – az Aranysárkány Városról.
Varga I. Nándor fordítása
Legújabbak
Lord Edward Dunsany:
Különös pohárköszöntő vacsora után
Lord Edward Dunsany:
Felelet
Lord Edward Dunsany:
Keyberg-módszer, A
Legolvasottabb
August Derleth:
Gable Window, The
Wilbur toronyszobájának ablaka egy másik dimenzióba vezető kapu. A férfi az egyik rejtélyes könyvben leírást talál a kapu használatáról. Az aktivált dimenziókapun félelmet, és undort keltő szörnyek próbálnak áthatolni...
Howard Phillips Lovecraft:
Nymph's Reply to the Modern Business Man, The
Válasz Olive G. Owen versére.
Howard Phillips Lovecraft:
Cthulhu hívása
Ez az egyetlen történet Lovecraft részéről, amelyben jelentős szerepet kap a szörnyisten, Cthulhu. 1926 későnyarán, kora őszén íródhatott. A dokumentarista stílusban megírt történet nyomozója, Thurston, a szemita nyelvek egyetemi kutatója darabkáról darabkára rakja össze a rejtélyes kirakóst. A fiatal kutató egyre több tárgyi és írásos bizonyítékát leli a hírhedt Cthulhu-kultusz létezésének. A kultisták a Necronomicon szövege alapján a nagy szörnyisten eljövetelét várják. A történetek a megtestesült iszonyatról beszélnek, ami átrepült az űrön és letelepedett a Földön sok millió évvel ezelőtt. Most hosszú álmát alussza tengerborította városában: Ph’ngluimglw’nafh Cthulhu R’lyeh wgah’nagl fhtagn, vagyis R'lyeh házában a tetszhalott Cthulhu álmodik. A Csendes-óceán déli részén néhány bátor tengerész megtalálta a várost és felébresztette a Nagy Öreget. Ennek hatására őrülethullám robogott végig a Földön, több ember lelte halálát ezekben az időkben. A találkozást csak egy tengerész élte túl, de ő is gyanús körülmények között halt meg. A fiatal kutató érzi, hogy ő is erre a sorsra juthat... A novellát nagy részben Lord Tennyson Kraken című költeménye inspirálta: Cthulhu is egy csápos, polipszerű szörny, egy alvó isten (ez a gondolat nagyban Lord Dunsany műveinek Lovecraftra gyakorolt hatásának köszönhető). S. T. Joshi felveti, hogy számottevő hatást váltott ki Lovecraftra Maupassant Horlája és Arthur Machen A fekete pecsét története című története is. Maga Lovecraft e történetet roppant középszerűnek, klisék halmazának titulálta. A Weird Tales szerkesztője, Farnsworth Wright először elutasította a közlését, és csak azután egyezett bele, hogy Lovecraft barátja, Donald Wandrei bebeszélte neki, hogy más magazinnál is érdeklődnek a sztori iránt.
Kommentelés
Minden mező kitöltése kötelező!
Hozzászólások
Nem érkezett még hozzászólás. |
szövegkereső
keresés a korpuszban
Az alábbi keresővel az adatbázisban fellelhető irodalmi művek szövegeiben kutathat a megadott kifejezés(ek) után.