Édes Krudélia

Eredeti cím: Sweet Ermengarde (or, The Heart of a Country Girl)

0 789

Szerző: Howard Phillips Lovecraft • Év: 1917?

AVAGY EGY VIDÉKI LEÁNY SZÍVE JÁMBOR SIMON TOLLÁBÓL

 

Első fejezet

Egy egyszerű falusi fruska

 

Tönkfi Krudélia bizonyos Tönkfi Tódornak, Ártányfalva szegény, de becsületes földműves-zugszeszfőzőjének szépséges leánygyermeke volt, Eredetileg Etel Krudéliának keresztelték, ám a szesztilalom törvénybe iktatása után édesapja rábeszélte őt, hagyná el az előnevet, lévén, hogy folyton kiszárad a torka, valahányszor e nevet hallja, mivel az az etilalkoholra (C2H5OH) emlékezteti őt. Saját készítményei többnyire metilalkoholt, azaz faszeszt (CH3OH) tartalmaztak. Krudélia saját bevallása szerint tizenhat nyarat ért meg, és hazugnak bélyegzett minden olyan kijelentést, mely szerint harmincesztendős lenne. Hatalmas fekete szeme, kiugró sasorra és szőke haja volt, melynek töve sohasem sötétedett meg, kivéve, ha a helyi patikárius épp kifogyott bizonyos árucikkekből, s mindezt szép, ugyanakkor olcsó arcszín emelte ki. Nagyjából 165,733... centi magas volt, és 53,376 kilót nyomott édesapja mázsájára állva – de ha lelépett róla, akkor is –‚ és a falu szépének tartotta kivétel nélkül minden falubeli legény, aki édesapja gazdaságának és folyékony terményének csodájára járt.

Krudélia kezére két olthatatlanul szerelmes férfiú pályázott. Keményszeghy földesurat, ki jelzáloggal bírt az öreg ház felett, tetemes vagyona és élemedett kora tette vonzóvá. Sötét haja és bőrszíne kegyetlen jóképűséggel párosult, és mindig lóháton, kezében lovaglópálcával közlekedett. Már régóta kereste a tündökletes Krudélia kegyeit, szerelmének hevét azonban még tovább szította egy nemrégiben kizárólag az ő tudomására jutott titok – Tönkfi gazda szerény földjén ugyanis gazdag ARANYTELÉRT fedezett fel!!

– Aha! – mondta – Hitvesemül fogadom a leányt, mielőtt szüleje meg– sejti, mily gazdagságra teendhetne szert, s vagyonomat így még nagyobb vagyonhoz kötöm!

Minek utána a heti egy alkalom helyett immár kétszer kereste fel a birtokot.

De jaj! Mit értek a gaz csábító alattomos cselszövései, amikor nem csupán Keményszeghy földesúr udvarolt a szépséges leányzónak. A faluhoz közel lakott egy másik udvarló – a nyalka Deli Jankó, kinek göndör aranysárga haja iránt már akkor ellenállhatatlan vonzalmat érzett az édes Krudélia, mikor még mindketten a falusi elemi iskolába jártak. Jankó sokáig szendén magába fojtotta szenvedélyét, ám egy napon, mikor a régi malom mellett futó árnyas fasoron andalogtak Krudéliával, összeszedte minden bátorságát, és kimondta azt, ami a szívében lakozott.

– Ó, életem napsugara! – szólott a lányhoz. – Lelkemet oly nehéz teher nyomja, hogy beszélnem kell! Krudélia, ó, én ideálom – „idejállom”-nak ejtette a szót –‚ életem értelmetlenné vált nélküled. Szívem szerelme, lásd, letérdepelek előtted a porba! Krudélia... ó, Krudélia, emelj engemet a mennyországba, és ígérd meg, hogy egyszer majd az enyém leszel! Igaz, hogy szegény vagyok, de ifjúságom és erőm vajon nem elég, hogy hírnevet és vagyont szerezzek magamnak? És ezt csak érted tehetem meg, drága Etel... bocsánat, Krudélia... egyetlenem, drágaságom...

Ám ekkor elcsuklott a hangja, és megállt, hogy megtörölje könnyes szemét és verejtékes homlokát, mire a szűz így válaszolt:

– Jankó... angyalom... végre... úgy értem, mindez oly váratlanul, oly előzmények nélkül ért! Álmodni sem mertem volna, hogy ily szenvedéllyel lobogsz egy oly egyszerű teremtményért, amilyen Tönkfi gazda gyermeke – hiszen még csupán gyermek vagyok! Természeted oly eredendően nemes, hogy már attól féltem... úgy értem, azt hittem, észre sem veszed szerény bájaimat, és egy nagyvárosban próbálsz szerencsét; ahol majd megismersz és nőül veszel egy afféle bájos hölgyet, kiknek tündöklő szépségét a divatlapokban csodálhatni meg.

– De minthogy valójában engem imádsz, Jankó, ne is szaporítsuk tovább a szót feleslegesen! Jankó... drágám... szívem már régtől férfias vonzerőd rabja. Rajongón szeretlek, a tiéd vagyok, és mielőbb vedd meg azt a gyűrűt Perkins vasboltjában, ahol oly gyönyörű műgyémántokat látni a kirakatban!

– Krudélia, szerelmem!

– Jankó... drágaságom!

– Drágám!

– Mindenem!

– Teremtőm!

[Függöny]

 

Második fejezet

És a gaz csábító nem adja fel

 

Ám e gyengéd szavak, bármily szent volt is a bennük izzó szenvedély, nem hangozhattak el úgy, hogy avatatlan fülekbe ne jussanak; a cserjésben ugyanis ott kuporgott fogát csikorgatva az álnok Keményszeghy földesúr! Mikor a szerelmesek végre tovább andalogtak, dühöngve kiugrott az útra, pödörni kezdte bajuszát és lovaglópálcáját, aztán belerúgott egy épp arra sétáló, és nyilvánvalóan ártatlan macskába.

– Ördög és pokol! – ordított fel (mármint Keményszeghy, nem a macska). – Keresztülhúzzák tervemet, hogy megszerezném magamnak a gazdaságot és a leányt! De Deli Jankó kudarcot fog vallani! Nagy a hatalmam, és meglátandjuk, melyikünk az erősb!

Aztán sebtében Tönkfi szerény hajlékához eredt, ahol a lepárlópincében rá is talált a szerető apára, amint épp gyengéd hitvese és gyermekének anyja, Tönkfi Anna felügyelete mellett üvegeket mosott. A gaz csábító tüstént a tárgyra tért:

– Tönkfi gazda, régtől fogva gyengéd vonzalmat érzek gyönyörűséges sarjad, Etel Krudélia iránt. Elemészt a szerelem, és ezért megkérni óhajtom kezét. Mivel sosem volt kenyerem a kertelés, kereken kimondom, miért jöttem. Add hozzám a leányodat, máskülönben érvényesítem a zálogjogot, és elveszem tőled az öreg házat!

– De jó uram! – könyörgött a zavart Tönkfi, miközben lesújtott hit– vese pusztán ádáz tekintettel méregette a jövevényt. – Bizonyos vagyok afelől, hogy gyermekem szíve már a másé.

– Ő az enyém kell legyen! – fortyant fel a felbőszült földesúr. – Rákényszerítendem, hogy szeressen! Senki nem tagadhatja meg tőlem az engedelmességet! Vagy nőül adod hozzám, vagy elveszíted hajlékodat!

Majd Keményszeghy földesúr egyet suhintott lovaglópálcájával, s arcán gúnyos mosollyal kimasírozott az éjszakába.

Alighogy távozott, a hátsó ajtón belépett a két sugárzó arcú szerelmes, hogy mielőbb hírül adhassák a Tönkfi szülőknek boldog egymásra találásukat, Képzelhetni a megrökönyödést, mikor mindenre fény derült! Úgy folytak a könnyek, akár a búzasör, mígnem Jankónak hirtelen eszébe jutott, hogy ő a hős, és fejét felszegve, a helyzethez illően férfias hanghordozással kijelentette:

– Míg élek, nem engedem, hogy a szép Krudélia e szörnyeteg áldozata legyen! Megvédem őt! Ő az enyém, az enyém, az enyém! Mindnyájukat megvédem! Senki sem veheti el kendéktől azt, ami itt áll (itt a házra gondolt, nem a párlatokra, jóllehet csöppet sem volt ellenére Tönkfi gazdaságának legfőbb terménye) –‚ és az oltárhoz fogom vezetni a szépséges Krudéliát, a gyengéd nem legnemesebb virágát! Pokolba a kárhozott földesúrral és az ő ebül szerzett aranyával! Az igazság mindig győzedelmeskedni fog, és egy hős mindig az igaz célért harcol! Útnak indulok a nagyvárosba, hogy ott szerencsét próbáljak, és hírnévvel és vagyonnal térjek vissza, mielőtt lejár a jelzálog! Isten veled, szerelmem! Könnyek között hagylak itt, de visszatérek, hogy megváltsam a jelzálogot, és menyasszonyomul kérjelek!

– Jankó, védelmezőm!

– Délia, édes kis kalácsom!

– Drágaságom!

– Drágám!... És ne feledd a gyűrűt Perkins boltjából!

– Ó!

– Ah!

[Függöny]

 

Harmadik fejezet

Álnok cselfogás

 

Ám a fortélyos Keményszeghy földesúr terveit nem lehetett ily könnyedén keresztülhúzni. Nem messze a falutól terült el egy düledező kalyibákból álló, gyalázatos település, ahol is mindenféle semmittevő söpredék lakott, akik tolvajlással és más alkalmi munkával keresték meg a napi betevőjüket. Az aljas csábító közülük választott magának cinkosokat – két förtelmes képű fickót, akikről messziről lerítt, hogy nem úriemberek. És a három haramia az éj leple alatt betört Tönkfiék otthonába, elrabolták és a településre hurcolták a szép Krudéliát, hogy ott egy ütött-kopott viskóba zárva Mária mama, egy csúf vén boszorka gondjaira bízzák. Tönkfi gazda kis híján eszét veszítette, és rögvest hirdetést is adott volna fel az újságokban, ha a leközlés díja szavanként egy centnél kevesebbre rúgott volna. Krudélia hajthatatlan maradt, és rendíthetetlenül ragaszkodott hozzá, hogy nem megy nőül a gaz csábítóhoz.

– Ahá, büszke szépségem! – szólott a férfi. – A markomban tartalak, és előbb vagy utóbb, de megtörendem akaratodat! Addiglan is fontold meg, milyen élet vár szegény öreg apádra és anyádra, amint hontalanul bolyongnak a mezőkön!

– Ó, könyörülj rajtuk, könyörülj rajtuk! – esedezett a leány.

– Soha... ha, ha, ha! – kacagott fel gúnyosan a gonosz szörnyeteg.

És így teltek-múltak a kegyetlen napok, miközben az ifjú Deli Jankó mit sem sejtve igyekezett hírt és vagyont szerezni a nagyvárosban.

 

Negyedik fejezet

Fondorlatos gaztett

 

Egy napon, miközben Keményszeghy földesúr fényűző és fejedelmi rezidenciájának földszinti társalgójában üldögélt, és kedvenc foglalatosságaival: fogcsikorgatással és lovaglópálcájának suhogtatásával múlatta az időt, nagyszerű ötlete támadt; és az ónix kandallópárkányra állított Sátán-szoborra meredve fennhangon átkozódni kezdett.

– Hogy én mekkora bolond vagyok! – ordította. – Mivégre fecséreltem ily sok időt a leányra, mikor akképp is megszerezhetem a gazdaságot, hogy egyszerűen érvényesítem a zálogjogom? Ez eddig eszembe sem jutott! Békén hagyom tehát a lányt, lefoglalom a gazdaságot, és kényemre-kedvemre megházasodom valamely szép városi leányzóval, mint amilyen ama komédiások primadonnája volt, akik a múlt héten adtak volt elő valami darabot a Városházán!

Így aztán elsietett a településre, bocsánatot kért Krudéliától, és hazaengedte a leányt, majd maga is hazaballagott, hogy otthon újabb gazságokat eszeljen ki, és újmódi gonoszságokon törje a fejét.

Teltek-múltak a napok, Tönkfiék pedig igencsak keseregtek otthonuk és a szeszfőzde közelgő elvesztése felett, de úgy tűnt, senki sem képes segíteni rajtuk. Egy nap a városból érkező vadászok csoportja tévedt az öreg gazdaságba, és egyikük rálelt az aranyra!! Elleplezvén társai elől a felfedezést, úgy tett, mintha csörgőkígyó csípte volna meg, és Tönkfiék házához ment az ilyenkor szokásos gyógykezelés végett. Krudélia nyitott ajtót neki, és meglátta őt. Ő is meglátta a leányt, és tüstént el is határozta, hogy elnyeri magának a hajadon szívét, s hozzá az aranyat.

– Öreg édesanyám kedvéért, meg kell tennem! – kiáltotta az orra alatt. – Semmilyen áldozat nem lehet túl drága!

 

Ötödik fejezet

A városi legény

 

Kovács Titusz Szaniszló kifinomult világfiként élt a nagyvárosban, elegáns karjaiban pedig szegény kis Krudélia egyszerű gyermeknek tűnt. Az ember már-már elhitte, hogy valóban tizenhat éves. Titusz nem sokat tétovázott, ám a nyersesség nem volt a kenyere. Keményszeghy sokat tanulhatott volna tőle a fortélyos nőcsábítás terén. Imigyen alig egy héttel az után, hogy beférkőzött Tönkfiék családi körébe, hogy valódi jellemét felfedve csúszómászó féregként tekergőzzön a leány körül, sikerült rábeszélnie hősnőnket, hogy elszökjön vele! Krudélia az éj leple alatt osont ki, miután szüleinek rövid levelet hagyott hátra; még egyszer utoljára szippantott egyet a cefre jól ismert illatából, és búcsúcsókot lehelt a macska homlokára – ó, mily megható jelenet! A vonaton Titusz elszenderedett kényelmes vasúti ülésében, és ahogy feje előrebukott, véletlenül kihullatott egy papirost a zsebéből. Krudélia vélt menyasszonyjelölti kiváltságaival élve felvette az összehajtogatott árkust, és végigolvasta az illatosított sorokat – de jaj! kis híján elájult! Egy másik nő szerelmes levelét tartotta kezében!!

– Álnok hitszegő! – sziszegte a szendergő Titusz fülébe. – Szóval ennyit ér a te híres hűséged! Örökre végeztem veled!

S e szavakkal kilökte őt az ablakon, s elnyújtózott az ülésen, hogy végre kipihenhesse magát.

 

Hatodik fejezet

Egyedül a nagyvárosban

 

Mikor a dübörgő szerelvény betolatott a városi állomásra, szegény, gyámoltalan Krudélia egyedül, az Ártányfalvára visszautazáshoz szükséges pénz híján szállt le a vonatról.

– Ó, én balga – sóhajtott fel ártatlan önsajnálatában –‚ miért is nem vettem el a tárcáját, mielőtt kilöktem? De sebaj, nem aggódom! Hiszen mindent elmesélt nekem a városról, s így könnyűszerrel eleget kereshetek ahhoz, hogy hazajussak, sőt talán a jelzálogot is megválthatom!

De jaj, szegény kis hősnőnk – egy zöldfülű nem egykönnyen szerez magának munkát, és így egy héten át kénytelen volt parkok padjain átaludni az éjszakát, és szegénykonyhákon sorakozni a napi kenyéradagért. Egyszer egy fondorkodó és csalárd alak, felfigyelvén az anyátlan leányra, mosogatói állást ajánlott neki egy divatos, félvilági kabaréban; hősnőnk azonban hű maradt pásztori eszméihez, és nem adta be a derekát, hogy a frivolitás efféle csillogó, aranyfüstös palotájában vállaljon munkát – különösen, mivel mindössze heti 3 tallért ajánlottak neki mindezért, koszttal, de kvártély nélkül. Megpróbálta felkutatni egykori szerelmét, Deli Jankót, de az ifjúra sehogy se lelt rá. Talán bizony rá sem ismert volna a leányra, aki nincstelenségében ismét barnává változott, Jankó pedig iskolás éveik óta nem látta őt ilyennek. Egy napon Krudélia talált egy csinos, de drága pénztárcát a sötétben; és minekutána megállapította, hogy az nem sok értéket tartalmaz, elvitte ama gazdag hölgyhöz, kinek névkártyája benne rejtezett. Minthogy kimondhatatlanul megörvendeztette őt e kallódó árva becsületessége, az előkelő Von Rátarthy asszonyság gyermekéül fogadta őt, sok évvel azelőtt ellopott kisleánya helyett.

– A drága kis Fannim most épp így nézne ki – sóhajtozott, miközben az újfent kiszőkült szép barna leányzót figyelte. És így teltek a hetek. Szegény otthon maradt szülők a hajukat tépték, a gonosz Keményszeghy földesúr pedig démoni kacajjal ajkán üldögélt fényűző rezidenciáján.

 

Hetedik fejezet

És boldogan éldegéltek

 

Egy napon a dúsgazdag örökös leány, Von Rátarthy T. Krudélia új helyettes segédsofőrt vett fel. Minthogy ismerős vonást vélt felfedezni arcán, alaposabban szemügyre vette, és elakadt a lélegzete. Lám csak! Nem mással állt szemben, mint a csalárd Kovács Titusz Szaniszlóval, akit ama végzetes napon kitaszított a vagon ablakán! Ám életben maradt – ennyi csaknem rögtön nyilvánvalóvá vált. Mi több, időközben hitveséül fogadta ama másik asszonyt, aki aztán elszökött tőle a tejesemberrel és a lakásban fellelhető összes pénzzel. Immár teljességgel megszégyenülve kért bocsánatot hősnőnktől, és bizalmasan elmesélte neki az édesapja földjén talált arany egész történetét. A könnyekig meghatódott Krudélia havi egy tallérral megemelte a fizetését, és elhatározta, hogy végre kielégíti örökké olthatatlan vágyát, és megszabadítja öreg szüleit a fenyegető tehertől. Így aztán egy napon Krudélia autón hazahajtott Ártányfalvára, és épp abban a minutában ért a gazdaságba, amikor Keményszeghy földesúr érvényesítette jelzálogjogát, és kiparancsolta hajlékukból az öregeket.

– Megállj, gazember! – kiáltotta Krudélia, és meglobogtatott egy gigászi bankóköteget. – Végre keresztülhúztam a tervedet! Ím, itt a pénzed! Most eredj, s többé ne vesd sötét árnyékod szerény hajlékunk ajtajára!

Majd boldogan estek egymás nyakába, amíg a földesúr zavarában és megdöbbenésében bajuszát és lovaglópálcája végét tépkedte. De hallga! Miféle zaj ez? Lépések morzsolták az öreg kavicsos utat, melyen nem más, mint hősünk – Deli Jankó – közelgett rongyosan és törődötten, ámde sugárzó tekintettel. Legott a szárnyaszegett gaz csábítóhoz lépett, s e szavakat intézte hozzá:

– Földesuram! Szánj meg, és adj nekem kölcsönbe egy tízest! Az imént tértem vissza a városból gyönyörűséges menyasszonyommal, a szép Goldstein Rebekával, s szükségem lenne némi pénzmagra, hogy újfent kivirágoztassam a régi földet.

Aztán Tönkfiékhez fordult, és bocsánatukért esedezett, amiért nem tudja megváltani számukra a jelzálogot.

– Szóra sem érdemes – felelte Krudélia –‚ immár jómódban élhetünk, s annyival is megelégszem fizetségül, ha elfeleded bolond gyermekkori ábrándjainkat!

Von Rátarthy asszonyság eközben mindvégig az automobilban ülve várakozott Krudéliára; ám miközben henyén a markáns fizimiskájú Tönkfi Annát méregette, elméjében halványan derengeni kezdett egy emlékkép. Majd hirtelen eszébe jutott minden, és vádlón a falusi matrónára kiáltott.

– Te! Te ott! Szabó Nusi! Megismerlek téged! Huszonnyolc esztendővel ezelőtt Fanni kisleányom dadája voltál, s elloptad őt a bölcsőből! Hová, ó, hová rejtetted a gyermekem? – Aztán, mint egy borongós égből lesújtó villámcsapás, úgy hasított belé a felismerés, – Krudélia...! azt mondod, a te leányod... Pedig az enyém! A sors visszaadta nékem egyetlen magzatom... az én kis Fannikámat! Krudélia… Fanni... jer, s öleld át szerető édesanyádat!!!

Ám Krudélia épp gondolataiba merült el. Hogyan magyarázhatja meg, hogy még csupán tizenhat éves, mikor huszonnyolc esztendeje már, hogy elrabolták? És ha mégsem Tönkfiék leánya, sohasem örökölheti az aranyat. Von Rátarthy asszonyság gazdagságához kétség sem fért, Keményszeghy földesúr azonban még nála is gazdagabb volt. Imigyen tehát odalépett a csüggedt gaz csábítóhoz, és végső csapásként rámérte a legrettentőbb büntetést.

– Drága földesuram – duruzsolta –‚ mindent visszavonok. Szeretlek téged és naiv erődet. Azon nyomban vegyél feleségül, különben feljelentelek, amiért tavaly elraboltál! Érvényesítsd a jelzálogjogodat, és élvezd velem az aranyat, amit oly ügyesen felfedeztél! Jöjj hát, drágám!

És a szerencsétlen flótás így is tett.

 

VÉGE

 

Galamb Zoltán fordítása

Legújabbak

Clark Ashton Smith:
Hasisevő, avagy a Gonosz Apokalipszise, A

Olvasás

Robert E. Howard:
Harp of Alfred, The

Olvasás

Robert E. Howard:
Red Thunder

Olvasás

Legolvasottabb

Howard Phillips Lovecraft:
Cthulhu hívása

Ez az egyetlen történet Lovecraft részéről, amelyben jelentős szerepet kap a szörnyisten, Cthulhu. 1926 későnyarán, kora őszén íródhatott. A dokumentarista stílusban megírt történet nyomozója, Thurston, a szemita nyelvek egyetemi kutatója darabkáról darabkára rakja össze a rejtélyes kirakóst. A fiatal kutató egyre több tárgyi és írásos bizonyítékát leli a hírhedt Cthulhu-kultusz létezésének. A kultisták a Necronomicon szövege alapján a nagy szörnyisten eljövetelét várják. A történetek a megtestesült iszonyatról beszélnek, ami átrepült az űrön és letelepedett a Földön sok millió évvel ezelőtt. Most hosszú álmát alussza tengerborította városában: Ph’ngluimglw’nafh Cthulhu R’lyeh wgah’nagl fhtagn, vagyis R'lyeh házában a tetszhalott Cthulhu álmodik. A Csendes-óceán déli részén néhány bátor tengerész megtalálta a várost és felébresztette a Nagy Öreget. Ennek hatására őrülethullám robogott végig a Földön, több ember lelte halálát ezekben az időkben. A találkozást csak egy tengerész élte túl, de ő is gyanús körülmények között halt meg. A fiatal kutató érzi, hogy ő is erre a sorsra juthat... A novellát nagy részben Lord Tennyson Kraken című költeménye inspirálta: Cthulhu is egy csápos, polipszerű szörny, egy alvó isten (ez a gondolat nagyban Lord Dunsany műveinek Lovecraftra gyakorolt hatásának köszönhető). S. T. Joshi felveti, hogy számottevő hatást váltott ki Lovecraftra Maupassant Horlája és Arthur Machen A fekete pecsét története című története is. Maga Lovecraft e történetet roppant középszerűnek, klisék halmazának titulálta. A Weird Tales szerkesztője, Farnsworth Wright először elutasította a közlését, és csak azután egyezett bele, hogy Lovecraft barátja, Donald Wandrei bebeszélte neki, hogy más magazinnál is érdeklődnek a sztori iránt.

Olvasás

Howard Phillips Lovecraft:
Őrület hegyei, Az; Hallucináció hegységei, A

Egy déli sarki kutatócsoport, köztük a narrátor, William Dyer a Miskatonic Egyetemről az Antarktiszra indul 1930/31 telén. A fagyott környezetben 14, a hideg által konzerválódott idegen lényre bukkannak. Miután a kutatók több csoportra oszlanak, és az egyikről nem érkezik hír, a megmaradt tagok felkeresik az eltűntek táborát, ahol szétmarcangolt emberi és állati maradványokat találnak - néhány idegen létformának pedig mindössze hűlt helyét... Legnagyobb döbbenetükre azonban a kutatás során feltárul előttük egy évmilliókkal régebben épített, hatalmas kőváros, amely a Nagy Öregek egykori lakóhelye lehetett. A kisregényt szokás Poe Arthur Gordon Pym című kisregényének folytatásaként tekinteni, az enigmatikus és meg nem magyarázott jelentésű kiáltás, a "Tekeli-li!" miatt. Eredetileg a Weird Talesbe szánta Lovecraft, de a szerkesztő túl hosszúnak találta, ezért öt éven át hevert a kisregény felhasználatlanul a fiókban. Az Astounding végül jelentősen megváltoztatva közölte a művet, több bekezdést (nagyjából ezer szót) kihagyott, a teljes, javított verzió először 1985-ben látott napvilágot.

Olvasás

Abraham Merritt:
Moon Pool, The

Amikor dr. David Throckmartin elmeséli egy csendes-óceáni civilizáció ősi romjain átélt hátborzongató élményeit, dr. Walter Goodwin, a regény narrátora azzal a meggyőződéssel hallgatja a hihetetlen történetet, hogy a nagy tudós valószínűleg megzavarodott. Azt állítja ugyanis, hogy feleségét és kutatócsoportjának több tagját magával vitte egy "fényjelenség", amely az úgynevezett Holdtóból emelkedik ki teliholdas éjszakákon. Amikor azonban Goodwin eleget tesz Throckmartin kérésének, és társaival a titokzatos szigetre utazik, fantasztikus, megdöbbentő kalandok sorozata veszi kezdetét.

Olvasás

Kommentelés

Minden mező kitöltése kötelező!

Hozzászólások

Nem érkezett még hozzászólás.

szövegkereső

keresés a korpuszban

Az alábbi keresővel az adatbázisban fellelhető irodalmi művek szövegeiben kutathat a megadott kifejezés(ek) után.

...

Keresési beállítások:

bármelyik kifejezésre
mindegyik kifejezésre
pontos kifejezésre