Szabadvers-járvány, A

Eredeti cím: Vers Libre Epidemic, The

0 569

Szerző: Howard Phillips Lovecraft • Év: 1917

A kortárs folyóiratokban vészjósló gyakorisággal megjelenő, Formát, elmésséget és művészi szépséget nélkülöző „költemények” nem kis riadalmat keltettek a vers igaz barátainak körében, és aggodalomra adtak okot, hogy a múzsák lakhelyének művészete a hanyatlás végső fázisába érkezett. A Conservative azonban úgy hiszi, hogy a helyzet összetettebb és kevésbé világvégét sejtetően fenyegető, mint arra a felszíni jelekből következtetni tehet.

Nem szabad elfelejteni, hogy az emberi képzelet és annak kifejezésmódjai között Fennálló rokonság ellenére éles választóvonal húzható a gondolatok és eszmék radikalizmusa, valamint a pusztán formai radikalizmus között; és míg a szabadvers leghírhedtebb példáiban mind az értelem, mind a szerkezet terén teljes zűrzavar uralkodik, a jó hírű magazinok hasábjain megjelenésre méltónak találtatott művek többsége kizárólag technikáját tekintve dekadens, A költők közössége új játékszerre lelt, mellyel ideig-óráig mindnyájan szórakozni vágynak; a nemesebb bárdot azonban veleszületett jó ízlése és józansága nem engedi túl messze elkalandozni az ismeretlen területekre. Nem sok idő kell hozzá, hogy akaratlanul és szándéka ellenére ismét valódi verseket írjon, mivel képtelen semmibe venni a költői kifejezés ritmusának természetes szabályait. Az efféle költők művei már most a megszokott rímelés és a józan versmérték visszhangjaitól terhesek. Műkedvelő társunk, a radikális elvei ellenére kiváló költőként ismert Mrs. Renshaw nemrégiben külsőre szabadversnek ható költeményt komponált, mely valójában tisztán jambusos kompozíció, csupán a verssorok hossza változik. A költői lélek önnön tudtán kívül diadalmaskodott a radikális teoretikuson! Ekképp tehát bátran bízhatunk benne, hogy az idő ismét a közös karámba tereli a valóban tehetséges kísérletezőket.

A szabadverselők második, vagyis teljességgel szabálytalan irányzatát Amy Lowell képviseli legsikerületlenebb alkotásaiban; a hisztérikus és féleszű versfaragók zagyva csürhéjének alapelve, hogy megörökítsék pillanatnyi hangulatukat és beteg lelkük rezdüléseit, bármily szabálytalan és értelmetlen kifejezések tolulnak szájukra vagy vezetik tollukat eme ihletettségi (vagy talán epilepsziás) rohamok alkalmával. E szánalomra méltó lények természetesen különféle csoportokra és mellékirányzatokra oszlanak, s mindegyikük kifejt bizonyos „művészi” tételeket, melyek a költői gondolat más esztétikai hordozóhoz, példának okáért a formához, hanghoz, mozgáshoz vagy színhez viszonyított analógiáján alapul; ám alapjában azonosnak tekinthetők az értelem, az arányosság, valamint az arányítható értékek teljes hiánya folytán. Az értelem maradéktalan elvetése (melyből valószínűleg nem sok juthatott nekik) a vesztüket hordozza magában. Mindegyik lejegyzi a hangokat, vagy a hangok jelképeit, melyek átsuhannak az elméjükön, miközben csöppet sem törődnek vagy vesződnek vele, hogy valamely más elme is megérthesse azokat. A befogadott és lejegyzett benyomások többnyire rendellenesek, és ép lelkületű személyek számára közvetíthetetlenek; ömlengéseikben épp ezért valódi művészet, de még a művészi ihletettség szikrája sem fedezhető fel. E formabontókat a költőitől eltérő szellemi és érzelmi folyamatok serkentik alkotásra. Semmiféle értelemben nem tekinthetők költőnek, műveikre pedig, mivel teljességgel távol állnak a költészettől, nem lehet a költészet hanyatlásának jeleként hivatkozni. Inkább egyfajta értelmi és esztétikai hanyatlásra utalnak, melynek a szabadvers csupán egyik megnyilvánulása. E dekadencia szülötte a „futurista” zene, valamint a „kubista” festészet és szobrászat.

Ha a kétfajta, versmértéket elvető formát – a valóban költőit és a szemmel láthatóan rendelleneset – konkrét példákkal kellene szemléltetni, érdemes összevetni Richard Aldington „Üvöltő gyász” című művét (The Poetic Review, 1916. augusztus) az alábbi józan sületlenséggel, melyet egy úgynevezett „spektrista” vetett papírra teljes komolysággal, a Conservative mégis az egyik New York-i „rovatvezérlő” egy vicces bekezdésében talált rá, ahol totális nevetségessége és értelmetlensége okán idézték. Mr. Aldington az esetlen kifejezésmód ellenére valóban komoly és mély érzésű költő; az alábbi sorokról pedig segítő kritika vagy magyarázat nélkül ítélhet az olvasó:

 

Lelke foltos volt,

Akár egy májbeteg

Zsidó bankár kopasz feje.

Haja és gyűrött arca

Barázdált, akár

Egy albínó tigrispiton.

Úgy gondolta, a Mona Lisára hasonlít.

Bizonyítván a gondolkodás hiábavalóságát.

 

És annak hiábavalóságát is, hogy az idült „szabadverselőket” számottevő tényezőként fogadjuk el napjaink irodalmi életében!

 

Galamb Zoltán fordítása

Legújabbak

Clark Ashton Smith:
Hasisevő, avagy a Gonosz Apokalipszise, A

Olvasás

Robert E. Howard:
Harp of Alfred, The

Olvasás

Robert E. Howard:
Red Thunder

Olvasás

Legolvasottabb

Howard Phillips Lovecraft:
Cthulhu hívása

Ez az egyetlen történet Lovecraft részéről, amelyben jelentős szerepet kap a szörnyisten, Cthulhu. 1926 későnyarán, kora őszén íródhatott. A dokumentarista stílusban megírt történet nyomozója, Thurston, a szemita nyelvek egyetemi kutatója darabkáról darabkára rakja össze a rejtélyes kirakóst. A fiatal kutató egyre több tárgyi és írásos bizonyítékát leli a hírhedt Cthulhu-kultusz létezésének. A kultisták a Necronomicon szövege alapján a nagy szörnyisten eljövetelét várják. A történetek a megtestesült iszonyatról beszélnek, ami átrepült az űrön és letelepedett a Földön sok millió évvel ezelőtt. Most hosszú álmát alussza tengerborította városában: Ph’ngluimglw’nafh Cthulhu R’lyeh wgah’nagl fhtagn, vagyis R'lyeh házában a tetszhalott Cthulhu álmodik. A Csendes-óceán déli részén néhány bátor tengerész megtalálta a várost és felébresztette a Nagy Öreget. Ennek hatására őrülethullám robogott végig a Földön, több ember lelte halálát ezekben az időkben. A találkozást csak egy tengerész élte túl, de ő is gyanús körülmények között halt meg. A fiatal kutató érzi, hogy ő is erre a sorsra juthat... A novellát nagy részben Lord Tennyson Kraken című költeménye inspirálta: Cthulhu is egy csápos, polipszerű szörny, egy alvó isten (ez a gondolat nagyban Lord Dunsany műveinek Lovecraftra gyakorolt hatásának köszönhető). S. T. Joshi felveti, hogy számottevő hatást váltott ki Lovecraftra Maupassant Horlája és Arthur Machen A fekete pecsét története című története is. Maga Lovecraft e történetet roppant középszerűnek, klisék halmazának titulálta. A Weird Tales szerkesztője, Farnsworth Wright először elutasította a közlését, és csak azután egyezett bele, hogy Lovecraft barátja, Donald Wandrei bebeszélte neki, hogy más magazinnál is érdeklődnek a sztori iránt.

Olvasás

Howard Phillips Lovecraft:
Őrület hegyei, Az; Hallucináció hegységei, A

Egy déli sarki kutatócsoport, köztük a narrátor, William Dyer a Miskatonic Egyetemről az Antarktiszra indul 1930/31 telén. A fagyott környezetben 14, a hideg által konzerválódott idegen lényre bukkannak. Miután a kutatók több csoportra oszlanak, és az egyikről nem érkezik hír, a megmaradt tagok felkeresik az eltűntek táborát, ahol szétmarcangolt emberi és állati maradványokat találnak - néhány idegen létformának pedig mindössze hűlt helyét... Legnagyobb döbbenetükre azonban a kutatás során feltárul előttük egy évmilliókkal régebben épített, hatalmas kőváros, amely a Nagy Öregek egykori lakóhelye lehetett. A kisregényt szokás Poe Arthur Gordon Pym című kisregényének folytatásaként tekinteni, az enigmatikus és meg nem magyarázott jelentésű kiáltás, a "Tekeli-li!" miatt. Eredetileg a Weird Talesbe szánta Lovecraft, de a szerkesztő túl hosszúnak találta, ezért öt éven át hevert a kisregény felhasználatlanul a fiókban. Az Astounding végül jelentősen megváltoztatva közölte a művet, több bekezdést (nagyjából ezer szót) kihagyott, a teljes, javított verzió először 1985-ben látott napvilágot.

Olvasás

Abraham Merritt:
Moon Pool, The

Amikor dr. David Throckmartin elmeséli egy csendes-óceáni civilizáció ősi romjain átélt hátborzongató élményeit, dr. Walter Goodwin, a regény narrátora azzal a meggyőződéssel hallgatja a hihetetlen történetet, hogy a nagy tudós valószínűleg megzavarodott. Azt állítja ugyanis, hogy feleségét és kutatócsoportjának több tagját magával vitte egy "fényjelenség", amely az úgynevezett Holdtóból emelkedik ki teliholdas éjszakákon. Amikor azonban Goodwin eleget tesz Throckmartin kérésének, és társaival a titokzatos szigetre utazik, fantasztikus, megdöbbentő kalandok sorozata veszi kezdetét.

Olvasás

Kommentelés

Minden mező kitöltése kötelező!

Hozzászólások

Nem érkezett még hozzászólás.

szövegkereső

keresés a korpuszban

Az alábbi keresővel az adatbázisban fellelhető irodalmi művek szövegeiben kutathat a megadott kifejezés(ek) után.

...

Keresési beállítások:

bármelyik kifejezésre
mindegyik kifejezésre
pontos kifejezésre