State of Poetry, The

0 557

Szerző: Howard Phillips Lovecraft • Év: 1915

“Non bene junctarum discordia semina rerum.”

—Ovid.

 

Attend, ye modern bards, who dimly shine

As worthy scions of Mac Flecknoe’s line!

Tho’ scarce on Heliconian heights to gleam,

To one still clumsier ye supply a theme:

As meagre stalk from sterile garden climbs,

So springs my trash from your Boeotian rhymes.

In state establish’d on the Dunce’s throne,

Hear infant Codrus with the colic moan.

His dreary wail no hint of sense conveys,

But critics hide their ignorance in praise.

Hard by the King, the pale-fac’d Raucus stands,

A ream of witless ballads in his hands.

Metre forgot, he screams his sickly song

In quatrains part too short and part too long.

But ere he stops, Agrestis fills the air

With dainty accents, and illusions rare.

How might we praise the lines so soft and sweet,

Were they not lame in their poetic feet!

Just as the reader’s heart bursts into flame,

The fire is quenched by rhyming “gain” with “name”,

And ecstasy becomes no easy task

When fields of “grass” in Sol’s bright radiance “bask”!

To Durus now our keen attention turns,

Whose rugged page with manly passion burns.

Would that his apt expressions did not lie

Where syllable and tone must go awry;

A lesser sentiment we needs must feel

If “re-al” love be mispronounced as “reel”;

While far from his loose line we long to roam,

When stately “po-em” masquerades as “pome”!

Next Hodiernus with his lyre appears,

And glads the modern critic’s Midas-ears.

Upon his shelves neglected classics rest,

Whilst he reads Kipling, and proclaims him best.

The well-turn’d verse, the choice, harmonious phrase,

Are foreign to his new, corrupted ways.

Form is an error, elegance a crime,

To him who courts the plaudits of the time.

Ablest is he who can in rhyming reach

The lofty coarseness of a Cockney’s speech.

No name we give to yon degen’rate swine

That apes the filthy Whitman’s vulgar line.

The stamm’ring sound, the tainted atmosphere,

The blank confusion, and the prospect drear,

So much repel the mind of decent grade,

That author’s lost ‘mid Chaos he hath made!

Mark now Mundanus, who with sordid mind

Dwells on our joys and ills of meaner kind.

For him no grassy slopes of Tempe wait,

Nor does his Muse Arcadian bliss relate:

Strephon and Chloe, all the splendid train,

Excite his wrath, and summon his disdain.

Saturnian days no thought of his engage,

But all the world’s to him an Iron Age.

His earthy fancy never mounts the sky,

But draws its source from kennel, barn, and sty.

No sylvan scenes, nor reed-fring’d brooks in June,

But mills, and mines, and shops inspire his tune.

Almighty Dulness! see the empire rise,

The pure to stain, the strong to paralyse:

Destructive Commerce! thy all-blighting pow’rs

Pollute our lines, and crush Thought’s fairest flow’rs.

Can Art survive in a degraded age

When none but boors and cynics hold the stage?

When verse ideal brings the vulgar smile,

And honest words are slighted for the vile?

He who would light again the poet’s fire

Must straight to some secluded spot retire;

Where, pond’ring on the happier days of yore,

His fancy may the ancient times restore;

Where, as of old, kind Nature’s voice is heard,

To raise the mind, and prompt the written word.

There may we find the Golden Age anew,

Where thoughts are simple, and our dreamings true;

In such blest scenes we may rehearse again

The classic grandeur of Eliza’s reign,

In Shakespeare’s fashion move the anxious heart,

Or charm the woodland nymphs with Jonson’s art.

But let me cease! No such expanding hope

Can stir my pencil from the style of Pope;

The sounding line, which neither breaks nor halts,

Is needful to conceal my graver faults!

Legújabbak

Clark Ashton Smith:
Hasisevő, avagy a Gonosz Apokalipszise, A

Olvasás

Robert E. Howard:
Harp of Alfred, The

Olvasás

Robert E. Howard:
Red Thunder

Olvasás

Legolvasottabb

Howard Phillips Lovecraft:
Cthulhu hívása

Ez az egyetlen történet Lovecraft részéről, amelyben jelentős szerepet kap a szörnyisten, Cthulhu. 1926 későnyarán, kora őszén íródhatott. A dokumentarista stílusban megírt történet nyomozója, Thurston, a szemita nyelvek egyetemi kutatója darabkáról darabkára rakja össze a rejtélyes kirakóst. A fiatal kutató egyre több tárgyi és írásos bizonyítékát leli a hírhedt Cthulhu-kultusz létezésének. A kultisták a Necronomicon szövege alapján a nagy szörnyisten eljövetelét várják. A történetek a megtestesült iszonyatról beszélnek, ami átrepült az űrön és letelepedett a Földön sok millió évvel ezelőtt. Most hosszú álmát alussza tengerborította városában: Ph’ngluimglw’nafh Cthulhu R’lyeh wgah’nagl fhtagn, vagyis R'lyeh házában a tetszhalott Cthulhu álmodik. A Csendes-óceán déli részén néhány bátor tengerész megtalálta a várost és felébresztette a Nagy Öreget. Ennek hatására őrülethullám robogott végig a Földön, több ember lelte halálát ezekben az időkben. A találkozást csak egy tengerész élte túl, de ő is gyanús körülmények között halt meg. A fiatal kutató érzi, hogy ő is erre a sorsra juthat... A novellát nagy részben Lord Tennyson Kraken című költeménye inspirálta: Cthulhu is egy csápos, polipszerű szörny, egy alvó isten (ez a gondolat nagyban Lord Dunsany műveinek Lovecraftra gyakorolt hatásának köszönhető). S. T. Joshi felveti, hogy számottevő hatást váltott ki Lovecraftra Maupassant Horlája és Arthur Machen A fekete pecsét története című története is. Maga Lovecraft e történetet roppant középszerűnek, klisék halmazának titulálta. A Weird Tales szerkesztője, Farnsworth Wright először elutasította a közlését, és csak azután egyezett bele, hogy Lovecraft barátja, Donald Wandrei bebeszélte neki, hogy más magazinnál is érdeklődnek a sztori iránt.

Olvasás

Howard Phillips Lovecraft:
Őrület hegyei, Az; Hallucináció hegységei, A

Egy déli sarki kutatócsoport, köztük a narrátor, William Dyer a Miskatonic Egyetemről az Antarktiszra indul 1930/31 telén. A fagyott környezetben 14, a hideg által konzerválódott idegen lényre bukkannak. Miután a kutatók több csoportra oszlanak, és az egyikről nem érkezik hír, a megmaradt tagok felkeresik az eltűntek táborát, ahol szétmarcangolt emberi és állati maradványokat találnak - néhány idegen létformának pedig mindössze hűlt helyét... Legnagyobb döbbenetükre azonban a kutatás során feltárul előttük egy évmilliókkal régebben épített, hatalmas kőváros, amely a Nagy Öregek egykori lakóhelye lehetett. A kisregényt szokás Poe Arthur Gordon Pym című kisregényének folytatásaként tekinteni, az enigmatikus és meg nem magyarázott jelentésű kiáltás, a "Tekeli-li!" miatt. Eredetileg a Weird Talesbe szánta Lovecraft, de a szerkesztő túl hosszúnak találta, ezért öt éven át hevert a kisregény felhasználatlanul a fiókban. Az Astounding végül jelentősen megváltoztatva közölte a művet, több bekezdést (nagyjából ezer szót) kihagyott, a teljes, javított verzió először 1985-ben látott napvilágot.

Olvasás

Abraham Merritt:
Moon Pool, The

Amikor dr. David Throckmartin elmeséli egy csendes-óceáni civilizáció ősi romjain átélt hátborzongató élményeit, dr. Walter Goodwin, a regény narrátora azzal a meggyőződéssel hallgatja a hihetetlen történetet, hogy a nagy tudós valószínűleg megzavarodott. Azt állítja ugyanis, hogy feleségét és kutatócsoportjának több tagját magával vitte egy "fényjelenség", amely az úgynevezett Holdtóból emelkedik ki teliholdas éjszakákon. Amikor azonban Goodwin eleget tesz Throckmartin kérésének, és társaival a titokzatos szigetre utazik, fantasztikus, megdöbbentő kalandok sorozata veszi kezdetét.

Olvasás

Kommentelés

Minden mező kitöltése kötelező!

Hozzászólások

Nem érkezett még hozzászólás.

szövegkereső

keresés a korpuszban

Az alábbi keresővel az adatbázisban fellelhető irodalmi művek szövegeiben kutathat a megadott kifejezés(ek) után.

...

Keresési beállítások:

bármelyik kifejezésre
mindegyik kifejezésre
pontos kifejezésre