Szörnyű Öregember, A

Eredeti cím: Terrible Old Man, The

0 2058

Szerző: Howard Phillips Lovecraft • Év: 1920

Angelo Ricci, Joe Czanek és Manuel Silva elhatározták, hogy látogatást tesznek a Szörnyű Öregembernél. Ez az öregember egyedül lakott egy rendkívül régi házban a Water Streeten, a tenger közelében, és az a hír járta róla, hogy nagyon gazdag és nagyon gyenge. A vendégségbe készülő három úr nem is kívánhatott volna ennél kedvezőbb munkakörülményeket; foglalkozásukat tekintve ugyanis rablók voltak.

A kingsportiak sok olyasmit beszéltek és gondoltak a Szörnyű Öregemberről, ami általában megóvta őt a Mr. Riccihez és kollégáihoz hasonló urak kitüntető figyelmétől, noha köztudomású volt róla, hogy dohos, öreg, hajlékában valahol tekintélyes pénzvagyont rejteget. Senki sem vitatta, hogy igen különös személyiség; élete virágjában állítólag hajóskapitányként kalandozott az Indiákon. Olyan öreg volt, hogy senki sem emlékezett rá fiatalon, és olyan mogorva, hogy nagyon kevesen ismerték az igazi nevét. Roskatag, vén házának kertjében, a göcsörtös fák között, furcsa gyűjteményt rendezett be nagy kövekből, amiket saját kezűleg festett ki meghökkentő mintákkal, majd addig csoportosítgatta őket, míg a végeredmény valamiféle keleti szentélyre emlékeztetett. Ez a gyűjtemény elijesztette a gyerekeket, akik szerették kicsúfolni a Szörnyű Öregembert hosszú, ősz haja és szakálla miatt, időnként pedig különböző körmönfont lövedékekkel betörték régimódi ablakait. Az érettebb korú kíváncsiskodók, akik néha óvatosan odaosontak a házhoz, hogy bekukkantsanak valamelyik poros ablakszemen, persze nem féltek már a festett kövektől; őket inkább az rémisztette el, amit odabent láttak. Ezek az emberek azt mesélték, hogy a földszinten, egy máskülönben üres szobában hosszú asztal áll, azon pedig sok-sok furcsa üvegpalack: mindegyikben egy-egy kis ólomdarab lóg zsinóron a dugasz aljáról, mint valami inga. És azt is mondták még, hogy a Szörnyű Öregember beszélni szokott ezekhez a palackokhoz, olyan neveken szólítja őket, mint Jack, Nyesettpofa, Hosszú Tom, Spanyol Joe, Peters meg Ellis hadnagy; és ilyenkor a megfelelő üvegben lógó ólominga tisztán láthatóan kileng, mintha válaszolna. Akik egyszer látták a hórihorgas, szikár Szörnyű Öregembert az ingáival társalogni, azok nem vágytak másodszori alkalomra. Csakhogy Angelo Ricci és Joe Czanek és Manuel Silva nem voltak született kingsportiak: a társadalomnak abba az új, kevert vérű, gyökértelen rétegébe tartoztak, amely kívül esik a hagyományos új-angliai életmód meghittebb körein. Ők a Szörnyű Öregemberben csak egy folyton betegeskedő, jószerivel magatehetetlen aggastyánt láttak, aki járni sem bír göcsörtös botja nélkül, és vékony, inas keze szánalmasan reszket. A maguk módján tulajdonképpen még sajnálták is a magányos, népszerűtlen, vén fickót, akit mindenki kerül, sőt a kutyák is folyton megugatják. De az üzlet az üzlet, és amelyik rabló komolyan veszi a hivatását, az nem fordít hátat a csábító kihívásnak, amit egy nagyon öreg és nagyon elesett ember jelent, akinek nincs folyószámlája a bankban, s ami kevésre szüksége van a szatócsboltból, azért spanyol arannyal és kétszáz éves ezüstdollárokkal fizet.

Mr. Ricciből és munkatársaiból, mindhárman a szakma régi és elkötelezett művelői lévén, nem hiányzott a hivatástudat. Látogatásuk időpontját április tizenegyedikének éjszakájára tűzték ki. A terv az volt, hogy Mr. Ricci és Mr. Silva rábeszélik a derék öregurat, mutassa meg nekik antik érmegyűjteményét, Mr. Czanek pedig ez alatt egy védőponyvával álcázott automobilban várakozik a Ship Streeten, házigazdájuk hátsó kerítésfalánál, közvetlenül a kapu mellett. A gyors és feltűnésmentes távozás biztosítása mindig a szívügye volt ezeknek az uraknak; váratlan hatósági akadékoskodás esetén ugyanis szerették elkerülni a fölösleges és időrabló magyarázkodásokat.

A három vakmerő kalandor előzetes megállapodásuk értelmében külön-külön indult a helyszínre, hogy elejét vegyék minden esetleges rosszhiszemű gyanúsítgatásnak, Mr. Ricci és Mr. Silva a Water Streeten, az öregúr házának főbejárata előtt találkoztak. Egyikükre sem tettek túl megnyugtató benyomást azok a különös árnyékok, amiket a vén, göcsörtös fák szélben ringó ágai vetettek a holdfényben a festett kövekre. Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy kifejezetten idegesítették őket; de persze most fontosabb dolguk is volt, semhogy mindenféle babonasággal törődjenek. Attól tartottak, elég kellemetlen feladat lesz a Szörnyű Öregembert szóra bírni arany- és ezüstneműi tárgyában, elvégre a kiszolgált hajóskapitányok hírhedetten mogorvák és csökönyösek. Az ilyesmi persze hosszabb távon kisebb súllyal esik latba, mint az öregség meg a gyengeség, főleg ha a látogatók ketten vannak. Mr. Ricci és Mr. Silva bíztak kiváló rábeszélőképességükben, különösen ilyen félreeső helyen, ahol a zajra sem kell annyira odafigyelni. Egyetlen ablak mögött láttak világosságot, ezt ellenőrizték; a Szörnyű Öregember igazán gyerekesen viselkedett, az üvegbe zárt ingáihoz beszélt. Mr. Ricci és Mr. Silva álarcot húzott, majd udvariasan bezörgettek a kopott tölgyfaajtón.

A Ship Streeten, a Szörnyű Öregember hátsó kapuja mellett Mr. Czanek idegesen fészkelődött a védőponyvás automobilban: úgy érezte, nagyon hosszúra nyúlik a várakozás. Ez az úr érzékeny lelkületű rabló volt, ezért egyáltalán nem tetszettek neki azok a hátborzongató ordítások, amiket úgy félórája hallott a házból. Gyanította, hogy munkatársai túlzásokra ragadtatták magukat. Hát nem kötötte ezerszer a lelkükre, hogy lehetőség szerint bánjanak kíméletesen szegény, öreg kapitánnyal? Idegesen figyelte a borostyánnal benőtt, magas kerítésfal keskeny tölgyfakapuját. Egyre sűrűbben nézegetett az órájára, és azon törte a fejét, mi lehet a késés oka. Talán hirtelen elhunyt az öregúr, mielőtt elárulhatta volna a kincs rejtekhelyét, és most az egész házat módszeresen át kell kutatni? Mr. Czanek nem szeretett egyedül ücsörögni a sötétben, különösen ilyen helyen nem. Aztán halk zörej ütötte meg a fülét a fal túloldaláról, mintha közeledő léptek neszeznének a kaviccsal felszórt sétányon; hallotta, hogy valaki óvatosan motoszkál a rozsdás kapuzárral; látta, hogy a keskeny, nehéz ajtószárny kitárul befelé. Erőltetni kezdte a szemét, hogy a sarkon árválkodó utcai lámpa halovány fényében is föl tudja mérni, miféle érdekességeket hoztak magukkal munkatársai a komor, barátságtalan épületből, mely oly kényelmetlen közelségben magasodik. Ám amikor odanézett, nem egészen azt látta, amire számított; mert a munkatársai nem voltak sehol, csak a Szörnyű Öregember állt a kapuban szótlanul, göcsörtös botjára támaszkodva, arcán iszonyú mosollyal. Mr. Czanek azelőtt sohasem figyelte meg, milyen színű az öregúr szeme; most határozottan sárgának találta.

A kisvárosokban a kis dolgok is nagy izgalmat keltenek; nyilván Kingsportban is ezért maradt olyan sokáig élénk beszédtéma az a három azonosíthatatlan holttest, amit április tizenkettedikén vetett partra a reggeli dagály. A háborgó óceán igen csúnyán elbánt velük, mintha tucatnyi tengerészszablya kaszabolta volna össze őket, vagy nehéz, vasalt csizmák tiportak volna rajtuk. Másféle dolgokat is gyakran emlegettek ekkortájt az emberek, például azt az érdektelen hírt, hogy a Ship Streeten egy gazdátlan automobilt találtak. Néhány álmatlan polgár sikolyokat és ordításokat hallott éjszaka, kétségkívül ragadozó madarak és városközelben kóborló vadállatok torkából.

A Szörnyű Öregember nem törődött ezzel a falusias pletykálkodással. Eleve zárkózott természetű volt, vénkorára pedig, magányosan és kiszolgáltatottan, még sokkal zárkózottabbá vált. No meg, számára ez az egész ügy bizonyára csak vihar volt egy pohár vízben; rég letűnt ifjúkorából alighanem százával hozhatna fel izgalmasabb élményeket.

Kornya Zsolt fordítása

Legújabbak

Clark Ashton Smith:
Hasisevő, avagy a Gonosz Apokalipszise, A

Olvasás

Robert E. Howard:
Harp of Alfred, The

Olvasás

Robert E. Howard:
Red Thunder

Olvasás

Legolvasottabb

Howard Phillips Lovecraft:
Cthulhu hívása

Ez az egyetlen történet Lovecraft részéről, amelyben jelentős szerepet kap a szörnyisten, Cthulhu. 1926 későnyarán, kora őszén íródhatott. A dokumentarista stílusban megírt történet nyomozója, Thurston, a szemita nyelvek egyetemi kutatója darabkáról darabkára rakja össze a rejtélyes kirakóst. A fiatal kutató egyre több tárgyi és írásos bizonyítékát leli a hírhedt Cthulhu-kultusz létezésének. A kultisták a Necronomicon szövege alapján a nagy szörnyisten eljövetelét várják. A történetek a megtestesült iszonyatról beszélnek, ami átrepült az űrön és letelepedett a Földön sok millió évvel ezelőtt. Most hosszú álmát alussza tengerborította városában: Ph’ngluimglw’nafh Cthulhu R’lyeh wgah’nagl fhtagn, vagyis R'lyeh házában a tetszhalott Cthulhu álmodik. A Csendes-óceán déli részén néhány bátor tengerész megtalálta a várost és felébresztette a Nagy Öreget. Ennek hatására őrülethullám robogott végig a Földön, több ember lelte halálát ezekben az időkben. A találkozást csak egy tengerész élte túl, de ő is gyanús körülmények között halt meg. A fiatal kutató érzi, hogy ő is erre a sorsra juthat... A novellát nagy részben Lord Tennyson Kraken című költeménye inspirálta: Cthulhu is egy csápos, polipszerű szörny, egy alvó isten (ez a gondolat nagyban Lord Dunsany műveinek Lovecraftra gyakorolt hatásának köszönhető). S. T. Joshi felveti, hogy számottevő hatást váltott ki Lovecraftra Maupassant Horlája és Arthur Machen A fekete pecsét története című története is. Maga Lovecraft e történetet roppant középszerűnek, klisék halmazának titulálta. A Weird Tales szerkesztője, Farnsworth Wright először elutasította a közlését, és csak azután egyezett bele, hogy Lovecraft barátja, Donald Wandrei bebeszélte neki, hogy más magazinnál is érdeklődnek a sztori iránt.

Olvasás

Howard Phillips Lovecraft:
Őrület hegyei, Az; Hallucináció hegységei, A

Egy déli sarki kutatócsoport, köztük a narrátor, William Dyer a Miskatonic Egyetemről az Antarktiszra indul 1930/31 telén. A fagyott környezetben 14, a hideg által konzerválódott idegen lényre bukkannak. Miután a kutatók több csoportra oszlanak, és az egyikről nem érkezik hír, a megmaradt tagok felkeresik az eltűntek táborát, ahol szétmarcangolt emberi és állati maradványokat találnak - néhány idegen létformának pedig mindössze hűlt helyét... Legnagyobb döbbenetükre azonban a kutatás során feltárul előttük egy évmilliókkal régebben épített, hatalmas kőváros, amely a Nagy Öregek egykori lakóhelye lehetett. A kisregényt szokás Poe Arthur Gordon Pym című kisregényének folytatásaként tekinteni, az enigmatikus és meg nem magyarázott jelentésű kiáltás, a "Tekeli-li!" miatt. Eredetileg a Weird Talesbe szánta Lovecraft, de a szerkesztő túl hosszúnak találta, ezért öt éven át hevert a kisregény felhasználatlanul a fiókban. Az Astounding végül jelentősen megváltoztatva közölte a művet, több bekezdést (nagyjából ezer szót) kihagyott, a teljes, javított verzió először 1985-ben látott napvilágot.

Olvasás

Abraham Merritt:
Moon Pool, The

Amikor dr. David Throckmartin elmeséli egy csendes-óceáni civilizáció ősi romjain átélt hátborzongató élményeit, dr. Walter Goodwin, a regény narrátora azzal a meggyőződéssel hallgatja a hihetetlen történetet, hogy a nagy tudós valószínűleg megzavarodott. Azt állítja ugyanis, hogy feleségét és kutatócsoportjának több tagját magával vitte egy "fényjelenség", amely az úgynevezett Holdtóból emelkedik ki teliholdas éjszakákon. Amikor azonban Goodwin eleget tesz Throckmartin kérésének, és társaival a titokzatos szigetre utazik, fantasztikus, megdöbbentő kalandok sorozata veszi kezdetét.

Olvasás

Kommentelés

Minden mező kitöltése kötelező!

Hozzászólások

Nem érkezett még hozzászólás.

szövegkereső

keresés a korpuszban

Az alábbi keresővel az adatbázisban fellelhető irodalmi művek szövegeiben kutathat a megadott kifejezés(ek) után.

...

Keresési beállítások:

bármelyik kifejezésre
mindegyik kifejezésre
pontos kifejezésre