Csudálatos ablak, A

Eredeti cím: Wonderful Window, The

0 620

Szerző: Lord Edward Dunsany • Év: 1911

A keleties öltözékű öregembert éppen kilakoltatta a rendőrség, s ez, illetve a férfi hóna alatt lévő csomag volt az, ami magára vonta Sladden úr figyelmét, aki abban az üzletházban kereste a kenyerét, amelyet úgy hívtak: Messrs. Mergin és Chater, ahogy az épületben mondani szokás volt.

Sladden úr a lehető legostobább fiatalember hírében állt az üzleti életben; a romantika érintése – annak hamisítatlan sugallata – terelhette el figyelmét, ahelyett, hogy a látogatókat szolgálta volna ki, akárha az áruház falai finom szövétnekek lennének, maga London pedig valami mítosz.

Pusztán a tény, hogy a darab piszkos papírt, amelybe az öregember csomagját hajtogatták, arab írás borította, elég volt ahhoz, hogy Mr. Sladden elábrándozzon, és követte, míg a kicsiny csoportosulás el nem maradt, mikor is az idegen megállt a járdaszegélynél, és összehajtogatta a papírt, illetve eladásra készítette elő a dolgot, ami benne volt. Apró ablak volt régi fakeretbe ágyazott kisméretű táblákkal; nem volt több, mint harminc centi széles, és nem volt kevesebb, mint hatvan centi hosszú. Mr. Sladden sosem látott azelőtt ablakot árusítani az utcán, így aztán érdeklődött az ára felől.

– Ára minden, amije csak van – mondta az öregember.

– Hol szerezte? – kérdezte Mr. Sladden, mert furcsa egy ablak volt.

– Bagdad utcáin adtam oda érte mindenem, amim csak volt.

– Sok mindene volt? – folytatta a kérdezősködést Mr. Sladden.

– Mindenem megvolt, amit csak akartam – válaszolta –, kivéve ezt az ablakot.

– Igen csak jó ablak kell, hogy legyen – mondta a fiatalember.

– Ez egy mágikus ablak – mondta az öreg.

– Csak tíz shilling van nálam, de otthon van még tizenöt meg hat penny.

Az öregember gondolkozott egy pillanatig.

– Akkor huszonöt shilling és hat penny az ablak ára – mondta.

Csak mikor már az üzlet megköttetett, a tíz shilling pedig kifizetésre került, a különös öregember pedig már elindult vele a tizenöt shillingért és a hat pennyért, illetve beépíteni a varázslatos ablakot egyetlen szobájába, akkor jutott eszébe Mr. Sladdennek, hogy ő nem is akart ablakot. És akkor már a ház ajtajában álltak, amelyet egy szoba erejéig bérelt, és úgy tűnt, túl késő magyarázkodni.

Az idegennek egyedüllétre volt szüksége, amikor beillesztette az ablakot, így Mr. Sladden kívül maradt az ajtón a nyikorgós lépcsősor tetején, annak kicsiny fordulójában. Nem hallotta kalapácsütések hangját.

És a különös öregember már ki is jött gyűrött, sárga köntösében, meg a nagy szakállával, és messze-messzi tájakra révedő tekintetével.

– Kész – mondta, és ő meg a fiatalember kezet ráztak. Hogy a férfi Londonban maradt-e, mint valami színfolt vagy anakronizmus, avagy hogy visszatért-e valaha újfent Bagdadba, és miféle sötét kezek őrizték az ő huszonöt centjét és hat pennyjét, miközben forgatták őket, Mr. Sladden sosem tudta meg.

Mr. Sladden belépett a csupasz-falú szobába, amelyben aludt, illetve valamennyi házi óráját töltötte a záróra és a Messrsben eltöltött órák között. Ahol Mergin és Chater kezdett. Amilyen elhanyagolt volt a szobája, Penaték számára állandó csodát kellett volna, hogy jelentsen elegáns kabátja. Mr. Sladden levetette és gondosan összehajtogatta; s valamivel feljebb ott volt az öregember ablaka a falban. Eddig még sosem volt ablak abban a falban, egyáltalán, semmilyen egyéb ékesség, csak egy kisebb konyhaszekrény, így miután Mr. Sladden óvatosan elhelyezte köpenyét, kipillantott új ablakán. Ott volt, ahol konyhaszekrénye azelőtt, amelyben a teás cuccait tartotta: s amelyek most mind az asztalon sorakoztak. Amikor Mr. Sladden kipillantott új ablakán, késő nyári este volt; a pillangók csak néhány pillanattal azelőtt zárhatták össze szárnyaikat, habár a denevér még aligha sodródhatott barlangján kívülre – csakhogy Londonban a boltok már bezártak, és a utca-lámpásokat még nem gyújtották meg.

Mr. Sladden megdörzsölte a szemét, aztán megdörzsölte az ablakot, és még mindig ragyogó kék eget látott, és messze, messze alatta – minek köszönhetően aztán hang sem verődött fel, avagy füst a kéményekből – egy középkori város terpeszkedett tornyokkal; barna háztetők és macskaköves utcák, aztán meg fehér falak és támpillérek, és túl rajtuk harsogó zöld földek és apró erek. A tornyokon íjászok lebzseltek, és a falak mentés pikások, most meg amott egy kocsi tartott lefelé az óvilági utcákon keresztül, és baktatott át a városkapun, ki a földekre, ott meg egy szekeret húztak fel a városba a ködből, amely az estével gördült alá a földeken túlról. Néha emberek dugták ki a fejüket rácsos ablakaikon keresztül, némelykor néhány henye trubadúr énekelni látszott, és senki sem botránkozott meg vagy vitázott semmin sem. Habár a távlat tág terű és kápráztató volt – mert Mr. Sladden szemmel láthatólag jóval a város fölött foglalt helyet, mint bármely más katedrális vízköpője –, mégis csupán egyetlen tiszta részletet vett ki, mint olyan jelet, amely nyomra vezetheti: a zászlókat, amelyek ott csapkodtak minden tornyon a henyélő íjászok fölött, s amelyeken hófehér mezőben kicsiny aranysárkányok díszelegtek.

Busz motorjának bömbölését hallotta másik ablakánál; hallotta az újságosfiúk kiáltását.

Mr. Sladden álmodozóbb lett mint azelőtt valaha is volt elárusítóhelyiségében, a Messrs áruházban. A Mergin és Chaterben. De egy dologban bölcs volt és igen figyelmes: folyamatosan és körültekintően kérdezősködött zászlón lévő aranysárkányokról, és nem beszélt senkinek csudálatos ablakáról. Igyekezett valamennyi király zászlaját megismerni Európában, még akkor is, ha csak felületesen találkozott vele a történelemben, boltokban érdeklődött, hogy megértse a címertant, de sehol sem bukkant kicsiny sárkányok nyomára, avagy a mezőére. És amikor úgy tűnt, hogy egyedül csak neki csapkodnak azok az aranysárkányok, kezdte őket úgy megszeretni, amiként egy száműzött szeretheti a sivatagban a hazai föld liliomait, vagy miként egy beteges ember szeretheti a nyeléseket, amikor már nem egykönnyen ér meg még egy tavaszt.

Amint a Messrs… a Mergin és Chater bezárt, Mr. Sladden szokásához híven visszasietett piszkos szobájába, és bámult a csudálatos ablakon keresztül, míg be nem sötétedett a városban, és az őrök körbe nem jártak egy lámpással az erődítéseken, és az éjszaka rájuk nem borult, mint különös csillagokkal teli bársony. Próbált további nyomokra lelni a csillagképek alakjainak felvázolásával, de zsákutcának bizonyult, mert különböztek bármelyiktől, amely az éggömbökön ragyogott.

Minden nap, amikor felkelt, első dolga volt odamenni a csudálatos ablakhoz, és a város ott volt, aprón a távolban, mindenestül ragyogó a reggeli fényben, és az aranysárkányok táncot lejtettek a napfényben, és az íjászok vagy nyújóztak vagy körkörös karmozdulatokat végeztek a szeles tornyok csúcsain. Az ablak nem nyílt volna ki, így aztán a férfi sosem hallotta a trubadúrok énekeit, amelyeket odalent énekeltek az arannyal futtatott mellvédek alatt; a férfi nem hallotta még harangtorony hangját, habár látott csókákat otthonaikból felröppenni minden órában. És első dolga – amit mindig megtett – volt, hogy körbejárassa tekintetét mind az apró tornyokon, amelyek az erődítményeken emelkedtek, hogy lássa, miként repülnek ott a kicsiny aranysárkányok a zászlóikon. És amikor a férfi meglátta őket, amint valamennyi toronyról hivalkodva lengtek a fehér mezőkön az ég csudálatos mélykékjével feleselve, megelégedetten öltözött fel, és még egy utolsó pillantást vetve elindult a munkába valami újfajta dicsőségtudattal. Nehéz lehetett a Messrs – Mergin és Chater – ügyfeleinek, találgatni, mit is akarhatott pontosan Mr. Sladden, amint ott járkált előttük elegáns köpenykabátjában: akárha páncélos vitézek avagy íjászok rendjébe tartozott volna, hogy a kis aranysárkányokért harcoljon, amelyek fehér zászlón szárnyaltak valami ismeretlen királyért egy megközelíthetetlen városban. Mr. Sladden először szokása szerint körbe-körbe járt a főutcán, amelyben lakott, de nem talált rá utaló nyomot; és nemsokára észrevette, hogy igen eltérő szelek fújnak az ő csudálatos ablaka alatt azoktól, amelyek a ház másik oldalán fújnak.

Augusztusban az esték kezdtek megrövidülni: ez volt az az igen helytálló észrevétel, amelyet más alkalmazottak tettek neki, így aztán abbéli félelmében, hogy azok gyanítják a titkát – s minthogy a fények gyérek voltak odalenn, és korán kioltották őket –, jóval kevesebb időt töltött a csudálatos ablaknál.

Egy késő augusztusi reggelen, épp mielőtt üzleti ügyben elutazott volna, Mr. Sladden pikások csapatát látta meg lefelé futni a macskaköves úton a középkori város kapujának irányába – Aranysárkány Városéba, ahogyan ő egyedül magában hívta, de sosem beszélt róla senkinek. A következő dolog, amit észrevett, az volt, hogy az íjászok nyílvesszős tasakokat adtak körbe ama tegezek mellé, amelyeket már viseltek. A fejek jobban kihajoltak az ablakon kívülre, mint általában, egy nő odakintről néhány gyereket hívott belülre, egy lovag lovagolt le az úton, és akkor több pikás jelent meg a falak mentén, és a csókák mind a levegőben voltak. Az utcán nem énekelt trubadúr. Mr. Sladden végigpillantott a tornyokon, hogy lássa, ha a lobogók repülnének, és mind az aranysárkányok hullámzottak a szélben. Akkor el kellett mennie üzletelni. Aznap este felszállt egy buszra visszafelé, és felszaladt a lépcsőn. Úgy tűnt, semmi sem történt az Aranysárkány Városban, eltekintve a tömegtől a macskaköves utcán, amely lefelé vezetett a kapuhoz; az íjászok henyébben heverésztek, mint általában a tornyaikban szokásuk volt, és akkor egy fehér zászló szállt alá mind az aranysárkányaival; nem vette észre elsőre, hogy az íjászok valamennyien halottak voltak. A tömeg felé csorgott, a meredek fal irányába, ahonnan ő nézelődött; férfiak aranysárkányokkal borított fehér zászlóikkal lassan hátrálóban voltak, férfiak másmilyen zászlókkal szorították őket, egy zászlóval, amelyen egy hatalmas vörös medve volt. Egy másik zászló alábukott egy toronyról. A férfi ekkor értette meg, mi történik: az aranysárkányokra csapást mértek – az ő kicsiny aranysárkányaira. A medve férfijei az ablak alá jöttek; akármit dobott volna ki, abból a magasságból borzasztó erővel zúdult, hullott volna alá: piszkavasak, szén, az órája, bármije, ami csak volt – még harcolt is volna kis aranysárkányaiért. Láng tört ki az egyik toronyból, és ledöntötte lábáról az egyik támaszkodó íjászt; nem mozdult többet. És most az idegen lobogó kívül került látókörén közvetlenül alatta. Mr. Sladden összetörte a csudálatos ablak üvegtábláit, és piszkavassal kifeszítve távolította el az üveg ólomcsíkját, amely tartotta azokat. Épp amikor az üveg összetört, látott meg egy aranysárkányokkal borított zászlót, amely még lengett, s akkor, amint visszahúzódott, hogy félrelökje a piszkavasat, titokzatos fűszerek illata ért el hozzá, s nem volt ott semmi – még a napfény sem – mert a csudálatos ablak töredékei mögött nem volt semmi, csak a kis konyhaszekrény, amelyben tea-készletét tartotta.

És habár Mr. Sladden most már idősebb, s több dolgot tud a világról, s még egy saját üzlete is van, sosem tudott még egy olyan ablakot vásárolni, és azóta sem hallott semmi hírt – sem könyvekből, sem emberektől – az Aranysárkány Városról.

 

Varga I. Nándor fordítása

Legújabbak

Clark Ashton Smith:
Hasisevő, avagy a Gonosz Apokalipszise, A

Olvasás

Robert E. Howard:
Harp of Alfred, The

Olvasás

Robert E. Howard:
Red Thunder

Olvasás

Legolvasottabb

Howard Phillips Lovecraft:
Cthulhu hívása

Ez az egyetlen történet Lovecraft részéről, amelyben jelentős szerepet kap a szörnyisten, Cthulhu. 1926 későnyarán, kora őszén íródhatott. A dokumentarista stílusban megírt történet nyomozója, Thurston, a szemita nyelvek egyetemi kutatója darabkáról darabkára rakja össze a rejtélyes kirakóst. A fiatal kutató egyre több tárgyi és írásos bizonyítékát leli a hírhedt Cthulhu-kultusz létezésének. A kultisták a Necronomicon szövege alapján a nagy szörnyisten eljövetelét várják. A történetek a megtestesült iszonyatról beszélnek, ami átrepült az űrön és letelepedett a Földön sok millió évvel ezelőtt. Most hosszú álmát alussza tengerborította városában: Ph’ngluimglw’nafh Cthulhu R’lyeh wgah’nagl fhtagn, vagyis R'lyeh házában a tetszhalott Cthulhu álmodik. A Csendes-óceán déli részén néhány bátor tengerész megtalálta a várost és felébresztette a Nagy Öreget. Ennek hatására őrülethullám robogott végig a Földön, több ember lelte halálát ezekben az időkben. A találkozást csak egy tengerész élte túl, de ő is gyanús körülmények között halt meg. A fiatal kutató érzi, hogy ő is erre a sorsra juthat... A novellát nagy részben Lord Tennyson Kraken című költeménye inspirálta: Cthulhu is egy csápos, polipszerű szörny, egy alvó isten (ez a gondolat nagyban Lord Dunsany műveinek Lovecraftra gyakorolt hatásának köszönhető). S. T. Joshi felveti, hogy számottevő hatást váltott ki Lovecraftra Maupassant Horlája és Arthur Machen A fekete pecsét története című története is. Maga Lovecraft e történetet roppant középszerűnek, klisék halmazának titulálta. A Weird Tales szerkesztője, Farnsworth Wright először elutasította a közlését, és csak azután egyezett bele, hogy Lovecraft barátja, Donald Wandrei bebeszélte neki, hogy más magazinnál is érdeklődnek a sztori iránt.

Olvasás

Howard Phillips Lovecraft:
Őrület hegyei, Az; Hallucináció hegységei, A

Egy déli sarki kutatócsoport, köztük a narrátor, William Dyer a Miskatonic Egyetemről az Antarktiszra indul 1930/31 telén. A fagyott környezetben 14, a hideg által konzerválódott idegen lényre bukkannak. Miután a kutatók több csoportra oszlanak, és az egyikről nem érkezik hír, a megmaradt tagok felkeresik az eltűntek táborát, ahol szétmarcangolt emberi és állati maradványokat találnak - néhány idegen létformának pedig mindössze hűlt helyét... Legnagyobb döbbenetükre azonban a kutatás során feltárul előttük egy évmilliókkal régebben épített, hatalmas kőváros, amely a Nagy Öregek egykori lakóhelye lehetett. A kisregényt szokás Poe Arthur Gordon Pym című kisregényének folytatásaként tekinteni, az enigmatikus és meg nem magyarázott jelentésű kiáltás, a "Tekeli-li!" miatt. Eredetileg a Weird Talesbe szánta Lovecraft, de a szerkesztő túl hosszúnak találta, ezért öt éven át hevert a kisregény felhasználatlanul a fiókban. Az Astounding végül jelentősen megváltoztatva közölte a művet, több bekezdést (nagyjából ezer szót) kihagyott, a teljes, javított verzió először 1985-ben látott napvilágot.

Olvasás

Abraham Merritt:
Moon Pool, The

Amikor dr. David Throckmartin elmeséli egy csendes-óceáni civilizáció ősi romjain átélt hátborzongató élményeit, dr. Walter Goodwin, a regény narrátora azzal a meggyőződéssel hallgatja a hihetetlen történetet, hogy a nagy tudós valószínűleg megzavarodott. Azt állítja ugyanis, hogy feleségét és kutatócsoportjának több tagját magával vitte egy "fényjelenség", amely az úgynevezett Holdtóból emelkedik ki teliholdas éjszakákon. Amikor azonban Goodwin eleget tesz Throckmartin kérésének, és társaival a titokzatos szigetre utazik, fantasztikus, megdöbbentő kalandok sorozata veszi kezdetét.

Olvasás

Kommentelés

Minden mező kitöltése kötelező!

Hozzászólások

Nem érkezett még hozzászólás.

szövegkereső

keresés a korpuszban

Az alábbi keresővel az adatbázisban fellelhető irodalmi művek szövegeiben kutathat a megadott kifejezés(ek) után.

...

Keresési beállítások:

bármelyik kifejezésre
mindegyik kifejezésre
pontos kifejezésre