A jelen európai háború, mely e hisztérikus érzelgősség és téves politikai doktrínák jellemezte korszakban tört ki, a háborúskodó felek mindkét táborában esztelen rágalmak példa nélkül álló áradatát indította el.

Az elnőiesedett idealista, aki épp most ébredezik az egyetemes testvériség rózsaszínű víziójából, jajong egymást lemészárló embertársai láttán, vagy egyes kegyetlen tettek és hűtlen árulások kapcsán ereszti szabadjára jobbító szándékú dühét; a tévúton járó szocialista, akit az egyenlőség és demokrácia téveszméi hatnak át, ugyanakkor véget nem érőn szidalmazza a békés parasztságot a harcias urak mohó és nagyra törő kényének feláldozó, kegyetlen kormányokat.

Ám, noha a józan bölcselő a háborút kiugróan természetes és teljességgel elkerülhetetlen jelenségként fogja fel; noha felismeri, hogy az emberek tömegei továbbra is alá kell vessék magukat az uralkodó arisztokráciának, amíg az emberi elme jelen felépítése meg nem változik; a világméretű konfliktusban mégis elegendő okot lát a mélységes sajnálkozásra és komoly aggodalomra. Magasan a szerbek Ausztria elleni összeesküvéséhez, vagy a belga semlegesség németek általi semmibe vételéhez hasonlatos nemzeti bűntettek felett, magasan az ártatlan életek és vagyon elpusztításának szomorú ténye felett dereng fenyegetőn egy mindezeknél sokszorta súlyosabb bűn, mely nem csupán a hagyományos erkölcsöt, hanem magát a természet rendjét veszélyezteti: a faj meggyalázása.

A különböző háborúskodó felek természetellenes faji csoportokba szerveződése az antropológiai alapelvek olyas semmibevételét mutatja, mely kizárólag rosszat sejtethet a világ jövője szempontjából.

A tény, hogy a civilizáció fennmaradása a két egymás ellen acsarkodó nemzet, Anglia és Németország, valamint Ausztria, Skandinávia, Hollandia és Belgium által képviselt dicső germán fajtán áll vagy bukik, éppoly kétségtelenül igaz, mint amilyen hevesen vitatják. A germán faj jelenti az evolúció tetőpontját. Ahhoz, hogy intelligens módon felmérhessük a történelemben elfoglalt helyét, el kell vetnünk a közkeletű nómenklatúrát, mely egybemossa a “germán” és a “német” kifejezéseket, a népet pedig nem nemzeti, hanem faji alapon kell szemlélnünk, a Huxley által “Xanthochroi”-ként leírt magas, halvány bőrű, kékszemű, szőke, hosszúkás fejű típussal azonosítva az alapfajtát, akiknek körében elterjedtek a “germán”-nak nevezett nyelvek, és akik napjainkban a germán ajkú népesség derékhadát alkotják.

Jóllehet néhány etnológus kijelentette, hogy kizárólag a germán faj tekinthető árjának, és hogy az egyéb névlegesen árja népcsoportok nyelve és szokásai csupán eredeztethetőek a felsőbbrendű nyelvből és szokásrendből; mégsem szükséges elfogadnunk e merész teóriát ahhoz, hogy megértsük az emberiség megmaradó hányadával szembeni felsőbbrendűségét.

Ha végigkísérjük a germán faj szerepét a közép– és modernkori történelemben, kizárt, hogy olyasféle bizonyítékra akadjunk, amely cáfolná biológiai felsőbbrendűségét. Öröklött faji jellegzetességeinek köszönhetően erősen eltérő helyeken és erősen eltérő körülmények között is kitűntek az őket körülvevő népcsoportok közül, Nincs a modern kultúrának egyetlen ága sem, melyet ne nekik köszönhetnénk. Ahogy a Római Birodalom hanyatlásnak indult, a germánok Itáliába, Galliába és Hispániába küldték a területre új életet vivő elemeiket, melyek meg– mentették ezen országokat a teljes pusztulástól. Noha napjainkra elvésztek a keveredett népességben, a germánok tekinthet6k az úgynevezett latin államok valódi alapítóinak. A politikai és társadalmi életerő kihunyt az eredeti lakosságban; kizárólag a germánok viselkedtek alkotó és teremtő módon. Miután a helybéliek magukba olvasztották a germán megszállókat, a latin kultúra mérhetetlen hanyatlásnak indult, s ezért napjaink Franciaországa, Olaszországa és Spanyolországa a nemzeti elkorcsosulás félreismerhetetlen jeleit viselik magukon.

A javarészt germánok lakta országokban a faj kiválóságának kétséget kizáró bizonyítékára lelhetünk. Az angol és német birodalmak a világ vezető hatalmai, míg a belgák nemrégiben oly módon bizonyították férfias erényeiket, amit örökké megőriznek majd a dalok és történetek.

Svájc és Hollandia neve valósággal egybeforrt a szabadsággal. A skandináv népeket a vikingek és a normannok hősi cselekedetei tették halhatatlanná, kiknek embert és természetet leigázó kalandozásai Szicília napégette partjaitól Grönland gleccserektől szabdalt pusztaságaiig, sőt az óceán innenső partján fekvő Vineland távoli vidékéig terjedtek. Az Egyesült Államok története: a germán faj dicshimnusza, és az is marad, ha még Idejében gátat vetnek az elkorcsosult tömegek beáramlásának ahhoz, hogy megőrizhessék a lakosság nyers karakterét.

A germán elme mesteri, megfontolt és igazságos. Egyetlen más faj sem mutatott a germánéhoz fogható képességet önmaga kormányzására. Jelentőségteljes tény, hogy a germán területek egyetlen négyzethüvelykjét sem uralja senki a helybélieken kívül.

Egy ily pompás fajta megosztottsága, és az őket képviselő tömörülések szövetsége alsóbbrendű idegenekkel olyannyira gyalázatos bűn, hogy a világ joggal szemléli döbbenten az eseményeket. Való igaz, hogy Németország valamelyest tiszteletben tartja a germánok civilizáló küldetését, mégis hagyta, hogy Angliával szembeni irigysége felülkerekedjen intellektuális buzgalmán, és egy becstelen és fölösleges háborúval szakítsa ketté a fajt.

Az angolok és németek egymás vértestvérei, akik egyazon keménykötésű, Wotan-imádó ősöktől származnak, egyazon nyers erényekkel büszkélkedhetnek, és egyazon nemes eszmékért küzdenek. Az egymástól merőben különböző és egymással vetélkedő fajokkal benépesített világban e rettenthetetlen férfiaknak germán testvéreikkel összefogva, egységben kellene megvédeni a civilizációt mindenki ellenében. A germánoknak küldetésük van. Az eljövendő időkben egymás után kell lesújtaniuk a növekvő hatalmú szlávokra és mongolokra, hogy megőrizzék Európa és Amerika számára ama kultúrát, amit ott felépítettek.

Sírnunk épp ezért nem e megdöbbentő fenekedés tényén vagy kiváltó okain érdemes, hanem természetellenes és testvérgyilkos természetén; az emberiség ama egyedül kellően erős ágának önpusztításán, melytől a világ jövőbeni boldogulása függ.

Galamb Zoltán fordítása