Olvasószoba
Nathicana
Szerző: Howard Phillips Lovecraft–Alfred Galpin • Év: 1927
It was in the pale garden of Zais;
The mist-shrouded gardens of Zais,
Where blossoms the white naphalot,
The redolent herald of midnight.
There slumber the still lakes of crystal,
And streamlets that flow without murm’ring;
Smooth streamlets from caverns of Kathos
Where broodth the calm spirits of twilight.
And over the lakes and the streamlets
Are bridges of pure alabaster,
White bridges all cunningly carven
With figures of fairies and daemons.
Here glimmer strange suns and strange planets,
And strange is the crescent Bnapis
That sets ’yong the ivy-grown ramparts
Where thicken the dusk of the evening.
Here fall the white vapours of Yabon;
And here in the swirl of vapours
I saw the divine Nathicana;
The garlanded, white Nathicana;
The slow-eyed, red-lipped Nathicana;
The silver-voiced, sweet Nathicana;
The pale-rob’d, belov’d Nathicana.
And ever was she my beloved,
From ages when time was unfashioned
Now anything fashion’d but Yabon.
And here dwelt we ever and ever,
The innocent children of Zais,
At peace in the paths and the arbours,
White-crowned with the blest nephalote.
How oft would we float in the twilight
O’er flow’r-cover’d pastures and hillsides
All white with the lowly astalthon;
The lowly yet lovely astalthon,
And dream in a world made of dreaming
The dreams that are fairer than Aidenn;
Bright dreams that are truer than reason!
So dreamed and so lov’d we thro’ ages,
Till came the cursed season of Dzannin;
The daemon-damn’d season of Dzannin;
When red shone the suns and the planets,
And red leamed the crescent Banapis,
And red fell the vapours of Yabon.
Then redden’d the blossoms and streamlets
And lakes that lay under the bridges,
And even the calm alabaster
glowed pink with uncanny reflections
Till all the carv’d fairies and daemons
Leer’d redly from the backgrounds of shadow.
Now redden’d my vision, and madly
I strove to peer thro’ the dense curtain
And glimpsed the divine Nathicana;
The pure, ever-pale Nathicana;
The lov’d, the unchang’d Nathicana.
But vortex on vortex of madness
Beclouded my labouring vision;
My damnable, reddening vision
That built a new world for my seeing;
Anew world of redness and darkness,
A horrible coma call’d living
So now in this come call’d living
I view the bright phantons of beauty;
The false hollow phantoms of beauty
That cloak all the evils of Dzannin.
I view them with infinite longing,
So like do they seem to my lov’d one:
Yet foul for their eyes shines their evil;
Their cruel and pitilessevil,
More evil than Thaphron and Latgoz,
Twice ill fro its gorgeous concealment.
And only in slumbers of midnight
Appears the lost maid Nathicana,
The pallid, the pure Nathicana
Who fades at the glance of the dreamer.
Again and again do I seek her;
I woo with deep draughts of Plathotis,
Deep draughts brew’d in wine of Astarte
And strengthen’d with tears of long weeping.
I yearn for the garden, of Zais;
The lovely, lost garden of Zais
Where blossoms the white nephalot,
The redolent herald of midnight.
The last potent draught am I brewing;
A draught that the daemons delight ih;
A drught that will banish the redness;
The horrible coma call’d living.
Soon, soon, if I fail not in brewing,
The redness and madness will vanish,
And deep in the worm-people’d darkness
Will rot the base chains that hav bound me.
Once more shall the gardens of Zais
Dawn white on my long-tortur’d vision,
Andthere midst the vapours of Yabon
Will stand the divine Nathicana;
The deathless, restor’d Nathicana
whose like is not met with in living.
* * *
In a letter to Donald Wandrei written August 2, 1927, Lovecraft said that this poem was supposed to be a “parody on those stylistic excesses which really have no basic meaning”. In his response ten days later, Wandrei said “It is a rare and curious kind of literary freak, a satire too good, so that, instead of parodying, it possesses, the original.”
Legújabbak
Clark Ashton Smith:
Hasisevő, avagy a Gonosz Apokalipszise, A
Robert E. Howard:
Harp of Alfred, The
Robert E. Howard:
Red Thunder
Legolvasottabb
Howard Phillips Lovecraft:
Cthulhu hívása
Ez az egyetlen történet Lovecraft részéről, amelyben jelentős szerepet kap a szörnyisten, Cthulhu. 1926 későnyarán, kora őszén íródhatott. A dokumentarista stílusban megírt történet nyomozója, Thurston, a szemita nyelvek egyetemi kutatója darabkáról darabkára rakja össze a rejtélyes kirakóst. A fiatal kutató egyre több tárgyi és írásos bizonyítékát leli a hírhedt Cthulhu-kultusz létezésének. A kultisták a Necronomicon szövege alapján a nagy szörnyisten eljövetelét várják. A történetek a megtestesült iszonyatról beszélnek, ami átrepült az űrön és letelepedett a Földön sok millió évvel ezelőtt. Most hosszú álmát alussza tengerborította városában: Ph’ngluimglw’nafh Cthulhu R’lyeh wgah’nagl fhtagn, vagyis R'lyeh házában a tetszhalott Cthulhu álmodik. A Csendes-óceán déli részén néhány bátor tengerész megtalálta a várost és felébresztette a Nagy Öreget. Ennek hatására őrülethullám robogott végig a Földön, több ember lelte halálát ezekben az időkben. A találkozást csak egy tengerész élte túl, de ő is gyanús körülmények között halt meg. A fiatal kutató érzi, hogy ő is erre a sorsra juthat... A novellát nagy részben Lord Tennyson Kraken című költeménye inspirálta: Cthulhu is egy csápos, polipszerű szörny, egy alvó isten (ez a gondolat nagyban Lord Dunsany műveinek Lovecraftra gyakorolt hatásának köszönhető). S. T. Joshi felveti, hogy számottevő hatást váltott ki Lovecraftra Maupassant Horlája és Arthur Machen A fekete pecsét története című története is. Maga Lovecraft e történetet roppant középszerűnek, klisék halmazának titulálta. A Weird Tales szerkesztője, Farnsworth Wright először elutasította a közlését, és csak azután egyezett bele, hogy Lovecraft barátja, Donald Wandrei bebeszélte neki, hogy más magazinnál is érdeklődnek a sztori iránt.
Howard Phillips Lovecraft:
Őrület hegyei, Az; Hallucináció hegységei, A
Egy déli sarki kutatócsoport, köztük a narrátor, William Dyer a Miskatonic Egyetemről az Antarktiszra indul 1930/31 telén. A fagyott környezetben 14, a hideg által konzerválódott idegen lényre bukkannak. Miután a kutatók több csoportra oszlanak, és az egyikről nem érkezik hír, a megmaradt tagok felkeresik az eltűntek táborát, ahol szétmarcangolt emberi és állati maradványokat találnak - néhány idegen létformának pedig mindössze hűlt helyét... Legnagyobb döbbenetükre azonban a kutatás során feltárul előttük egy évmilliókkal régebben épített, hatalmas kőváros, amely a Nagy Öregek egykori lakóhelye lehetett. A kisregényt szokás Poe Arthur Gordon Pym című kisregényének folytatásaként tekinteni, az enigmatikus és meg nem magyarázott jelentésű kiáltás, a "Tekeli-li!" miatt. Eredetileg a Weird Talesbe szánta Lovecraft, de a szerkesztő túl hosszúnak találta, ezért öt éven át hevert a kisregény felhasználatlanul a fiókban. Az Astounding végül jelentősen megváltoztatva közölte a művet, több bekezdést (nagyjából ezer szót) kihagyott, a teljes, javított verzió először 1985-ben látott napvilágot.
Abraham Merritt:
Moon Pool, The
Amikor dr. David Throckmartin elmeséli egy csendes-óceáni civilizáció ősi romjain átélt hátborzongató élményeit, dr. Walter Goodwin, a regény narrátora azzal a meggyőződéssel hallgatja a hihetetlen történetet, hogy a nagy tudós valószínűleg megzavarodott. Azt állítja ugyanis, hogy feleségét és kutatócsoportjának több tagját magával vitte egy "fényjelenség", amely az úgynevezett Holdtóból emelkedik ki teliholdas éjszakákon. Amikor azonban Goodwin eleget tesz Throckmartin kérésének, és társaival a titokzatos szigetre utazik, fantasztikus, megdöbbentő kalandok sorozata veszi kezdetét.
Kommentelés
Minden mező kitöltése kötelező!
Hozzászólások
Nem érkezett még hozzászólás. |
szövegkereső
keresés a korpuszban
Az alábbi keresővel az adatbázisban fellelhető irodalmi művek szövegeiben kutathat a megadott kifejezés(ek) után.