Kiváltképpen nagy sikert aratott körükben a Necronomicon fiktív történetével, amit ­ az igazat megvallva ­ meglehetős kutyafuttában talált ki, hogy kielégítse kíváncsiságukat. A titokzatos, ártó hatalmú grimóriumok a Cthulhu-mítosz talán leghatásosabb elemének bizonyultak; úgy vonzották a pályatársakat, mint mécsvilág az éjjeli lepkéket. Lovecraft egyetértésével, sőt biztatására nekiláttak szaporítani a számukat, és szépen felosztották őket egymás között. Robert E. Howardnak például von Junzt Unaussprechlichen Kulten című műve jutott, Clark Ashton Smithnek az Eibon Könyve, Robert Blochnak pedig a De Vermis Mysteriis, az obskurus Ludwig Prinn tollából. A Lovecraft által kreált Necronomicon nyomdokain haladva valamennyien megírták a gonosz könyvek történetét, egy-egy novellát kanyarítva köréjük keret gyanánt1. Az 1917-es születésű Robert Bloch a levelezői kör legifjabb, ám korántsem legkevésbé tehetséges tagja volt. Csibészes kedvében úgy döntött, a novellájába belesző némi személyes incselkedést. Központi szereplőnek magát Lovecraftot tette meg, egy könnyen felismerhető anonim régiségbúvár képében, aki sápadtan, a világtól elzárkózva remetéskedik dohos fóliánsai között, New England-i remetelakában. A történet végén, híven a lovecrafti hagyományokhoz, a magányos tudós rettenetes halált hal az általa megidézett csillagközi borzalom csápjaitól.Lovecraft ­ aki, bármilyen furcsának tűnhet munkássága ismeretében, rendkívül jó humorérzékkel volt megáldva ­ nem vette rossz néven a csínyt. Megtorlásul viszont, kölcsönkenyér visszajár alapon, hasonló fegyverrel ütött vissza. Élete egyik utolsó novelláját kifejezetten azzal a céllal írta meg, hogy kimondhatatlanul iszonyú körülmények között elpusztítson benne egy jámbor, álmodozó hajlamú egyetemi filoszt, akinek neve mögött ­ Robert Blake ­ az avatottak tüstént felismerték Robert Bloch személyét.  

Ezt a Lovecraft-novellát, A sötétség lakója címmel, nekem volt szerencsém magyarra átültetni, még 1992-ben; azóta több gyűjteményes kötetben is napvilágot látott. A háttérsztorijával azonban mindmáig adós vagyok a nagyközönségnek, pedig már annak idején is igen jót mulattam rajta. Ezt a tartozásomat rovom le most az Átjáró hasábjain, mellékelve a sajátos írói pengeváltás első etapját: Robert Bloch mindeddig lefordítatlan elbeszélését.  

1 Howardnak ez a novellája, sajnálatos módon kissé döcögős fordításban, 1998-ban megjelent a Cherubion kiadó Ne ássatok nekem sírt! című klubkiadványában. Az elbeszélés A Fekete Kő címet viseli, és külön pikantériája, hogy Magyarországon játszódik ­ a hazai olvasó számára, a szerző háttérismereteinek hézagossága miatt, helyenként kissé komikusan hat.