Apja meghalt paresisben 1898-ban; anyja 1921-ben hunyt el, de elmeállapota egyre csak rosszabbodott, ahogy a család sorsa lehanyatlott. Négyéves korában tanult meg írni, és hamar kísérletezni kezdett az írással. A kort, melybe beleszületett, s melybe végzetszerű sorsa taszította, hamar megtanulta utálni. Mindig is jobban szeretett volna az ősi Rómában, a gyarmati New Englanden, vagy a tizennyolcadik századi Londonban élni, s mint felnőtt, leginkább egy remetéhez hasonlítható életet élt. Gyenge egészsége visszatartotta őt a főiskolától és anyagi szükségletei alkalomadtán arra kényszerítették, hogy az amatőr újságírást elhanyagolja az irodalmi négermunka javára vagy mások munkáinak átvizsgálása érdekében a professzionális kiadásért. Alkotni fokozatosan kezdett költeményeket és szórakoztató olvasmányokat – ő tudta, miért. Anyja halála után egy ideig New Yorkban élt, elvett egy nála idősebb nőt, akitől barátilag vált el két évvel később, amikor visszatért Providence-be. Itt alakította ki otthonát két idősebb nagynénjével. Egyikük 1932-ben halt meg; ő és élő rokona együtt laktak 1937. március 15-én bekövetkezett haláláig. Lovecraft karrierje, mint professzionális íróé javarészt alig tizenhat esztendőbe sűrűsödik. Úgyszólván ismeretlen maradt, eltekintve a ponyvamagazinok meghatározott olvasóközönségétől, amilyen a Weird Tales is volt, amelyben munkái megjelentek. Szánalmas éhbért keresett, csak hogy kiegészítse csekély örökségéből származó jövedelmét, és folytatta névtelen házimunkáját más írókért. Ezzel egyidőben virágoztatta fel és tágította ki eseménytelen életvitelét a fantasztikus irodalmat kedvelő olvasói és írókövetői közötti kiterjedt levelezésével. A csoport legkitartóbb és – odaadóbb híveiből alakult ki az, amit később „Lovecraft- körnek” is hívtak; hosszú kommentáló levelei, kritikái és írói tanácsai bátorították őket az írásra vagy kísérleti művekre. Amikor áttételes rákja és krónikus vesegyulladása folytán negyvenhatodik életévében elragadta a hálál, barátai meggyászolták – sokan közülük csak, mint levelezőpartnert ismerték. Lovecraft írói stílusa világosan kivehető volt, s gyakran másoltatott le pártfogoltjai által. Ezek és más írók az ő jóváhagyásával kölcsönvették történetei képzeletbeli környezetét, azokkal a természetfölötti könyvekkel és a groteszk istenekkel együtt, amiket ő a rémület elérése érdekében hozott létre.  

Halálával egyidőben vált azzá, amit most „kultusz-alaknak” neveznénk, de ez a kultusz csak viszonylagos volt, szűk körű és abszolút nem volt hatással a korabeli kritikára és kiadókra.  

Hosszú évekbe került az embert és munkásságát a nagyobb hallgatóság figyelmébe ajánlani.  

Lovecraft poszthumusz hatása és elismertsége igen nagymértékben egyetlen ember munkája, egyik fiatalabb írótanítványáé és levelezőpartneréé, August W. Derlethé. Barátjának halála után Derleth és egy másik Lovecraft-levelező, Donald Wandrei egy kiadó létrehozásán kezdtek fáradozni, azzal a kifejezett céllal, hogy könyvalakban újranyomják H. P. Lovecraft legjobb munkáit. E cég, az Arkham House aztán nem csupán annyit ért el, hogy megőrizte Lovecraft munkáit, de keménykötéses könyvekbe gyűjtötte a Weird Tales-éra legtöbb írójának, Clark Ashton Smith-nek, Robert E. Howardnak, Seabury Quinnnek, E. Hoffman Price-nak, Frank Belknap Longnak, és másoknak munkáit, olyan írókról nem is szólva, mint Fritz Leiber, Ray Bradbury, Robert Bloch és L. Sprague de Camp. Messzire tévedve a célkitűzéstől, amelyért eredetileg alapított, az Arkham House felbecsülhetetlen szolgálatot tett a „hátborzongató irodalom” amerikai műértőiért, csak amerikai kiadásukban ritka és jelentős munkákat jelentetve meg olyan angol íróktól, mint Lord Dunsany, Arthur Machen, William Hope Hodgson, Lady Cynthia Asquith, Algernon Blackwood, M. P. Shiel, A. E. Coppard és mások.  

Ma Lovecraft elismert, mint jelentős, meghatározó amerikai fantasy-író, akit gyakran említenek egy lapon Poe-val. Munkáit folyamatosan adják ki az Államokban és külföldön, és a kellemes modorú, ódivatú, konzervatív new-englandi úriember egyre inkább elismert mesterévé válik a horror-irodalomnak. Huszonöt-harminc évvel halála után munkái roppant mód divatosak lettek a francia intellektuálisok körében; az ellentmondásos brit szerző, Colin Wilson írt kiemelkedő tanulmányt (The Strength to Dream) Lovecraftról és műveiről; végül négy – meglehetősen szabad – mozifilm adaptáció is készült történeteiből, s néhányat legjobb történetei közül dramatizáltan közvetített a rádió. A színész Roddy McDowell albumot készített, melyen történeteit olvassa fel, s egy közkedvelt rockbanda róla nevezte el magát. Láthatóan minden szó, amit valaha leírt, beleértve átdolgozásait, költeményeit és leveleit is, keményfedelű könyvek méltóságával őriztetik meg, és nehezen találnánk egyetlen olyan rémtörténet-antológiát az elmúlt húsz évből, amely ne foglalna magába legalább egy Lovecraft-sztorit.  

Felhasznált irodalom:  

Robert Bloch: Heritage of Horror (The Best of H. P. Lovecraft: Bloodcurdling Tales of Horror and the Macabre; Ballantine Books, New York, First Edition: October 1982; 375 p.)  

Lin Carter: Farewell to the Dreamlands (About The Doom that Came to Sarnath and Howard Phillips Lovecraft) (H. P. Lovecraft: The Doom that Came to Sarnath and Other Stories; Ballantine Books, New York, First Edition: February 1972, Seventeenth Printing: May 1991; xiv p., 208 p.)